Konferencia

2022.04.05. 10:00

Erdőgazdálkodásról tanácskoztak a püspöki palotában

A Nagyváradi Római Katolikus Püspökség és A Segítő Szűz Máriáról Nevezett Egyházmegyei Erdészeti Hivatal Mi lesz az erdőkkel?! – Az erdők kihívásai a klímaváltozással szemben címmel tudományos konferenciát szervezett szombaton a püspöki palota dísztermében.

Fotó: Ciucur Losonczi Antonius

Ciucur Losonczi Antonius

 

A kétnyelvű szakmai konferencián romániai és magyarországi neves szaktekintélyek, erdészmérnökök, egyetemi oktatók és tudományos kutatók vettek részt. Mint az esemény meghívójában is szerepelt, a szervezők célja az volt, hogy ráirányítsák a figyelmet, az erdőgazdálkodás terén tapasztalható gyors és aggasztó változásokra való tekintettel időszerű, hogy a felelős szervezetek és szakemberek együttműködve, közösen lépjenek fel a rendelkezésre álló erdők védelme és bővítése érdekében.

Köszöntőbeszédében Böcskei László megyés püspök kifejtette: azoknak, akik talán csodálkozva kérdezik, hogy miért rendez a püspökség egy ilyen tanácskozást, azt tudja indokul felhozni, hogy az évszázadok folyamán az egyház mindig is jelen volt a közösség életében, és hozzájárult a társadalom alakulásához, fejlődéséhez. A nagyváradi egyházmegyének is gyakorlata volt abban, hogy erdőgazdálkodási feladatokat is szakszerűen ellásson, mely folyamat csak 1948-ban, az államosítással szakadt meg, hogy aztán a hagyomány a rendszerváltozás utáni visszaszolgáltatások nyomán tovább folytatódjon. A főpásztor kiemelte azt is: 2015-ben kiadott Laudato si’ kezdetű enciklikájában Ferenc pápa szintén összefogásra szólít fel és arra buzdít: felelősségteljesen viszonyuljunk a teremtés nagy csodájához, a fenntartható fejlődéshez, a természetes környezethez, ami körülvesz bennünket. E gondolat jegyében újult meg a püspöki palota kertje is, egy határon átnyúló projekt keretében, partnerségben a szarvasi arborétummal. És az ökológiai nevelés se áll távol tőlük, ezért igyekeznek gyermekeket, fiatalokat is bevonni a tevékenységeikbe, és kérte fel a püspökség három ifjú munkatársát – Kleszken Tímeát, György Letíciát és Karetka Áront –, hogy legyenek a moderátorai ezen konferenciának.

Porzsolt Levente, a Környezetvédelmi, Erdőgazdálkodási és Vízügyi Minisztérium tanácsosa arra hívta fel a figyelmet, hogy a Központi Statisztikai Hivatal (INS) nyilvántartásában 6,6 millió hektár romániai erdő szerepel (27,7 százaléka a teljes területnek), míg az országos erdőkataszter szerint 6,9 millió hektár (29,1 százalék) van. A különbség abból adódik, hogy utóbbi a kaszálókon és legelőkön természetes úton létrejött faállományt is erdőnek tekinti – magyarázta. Ugyanakkor a látszat ellenére 2012-hez viszonyítva 2018-ban 28 ezer hektárral több terület volt erdővel borítva, 2022. szeptember 30-ig pedig elfogadják az országos erdészeti stratégiát. A helyreállítási és ellenállóképességi tervben (PNNR) keretösszegként 803 millió euró van előirányozva erdősítésre, az éghajlatváltozás elleni küzdelemre, valamint facsemetekertek létesítésére. Mennyiségben kifejezve mindez 56.700 hektár újonnan erdősített területet, 315 hektár városi erdő és 90 facsemetekert telepítését kell jelentse.

 

A továbbiakban prezentációt tartott még dr. Mihai Enescu civil aktivista, dr. Csóka György, a soproni egyetem erdészeti tudományos intézetének kutatója, dr. Ruben Budău, a Nagyváradi Egyetem tanára, dr. Melles Előd, a gyergyószentmiklósi Kelet-Erdélyi Erdőbirtokok és Erdőgazdálkodók Szövetségének elnöke, Gabriel Duduman, a suceavai Ștefan cel Mare Egyetem oktatója, Ioan Tăut, a Marin Drăcea Nemzeti Kutató- és Fejlesztési Központ kutatója, valamint Ferkő Jenő erdészmérnök, A Segítő Szűz Máriáról Nevezett Egyházmegyei Erdészeti Hivatal vezetője.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában