Módosítások

2022.03.01. 12:00

Közvitán a szabályzattervezetek

A nagyváradi önkormányzat a múlt héten közvitára bocsátotta a részvételi költségvetésről és a civil szervezetek finanszírozásáról szóló szabályzat-tervezeteket.

Fotó:

Pap István

 

Több lényeges változás is van a Nagyváradi Polgármesteri Hivatal honlapján közvitára bocsátott részvételi költségvetési szabályzatban. Ezekről a módosításokról Florin Birta polgármester tájékoztatta a sajtót a múlt heti helyi tanácsülés előtt. A szabályzat-tervezet 1,5 millió lejt különít el a részvételi költségvetésre, és egy-egy projekt értéke nem haladhatja meg a 100 ezer lejt. Erre a drasztikus korlátozásra azért volt szükség, fejtette ki Birta, mert a korábbi kiírásokban 200 ezer euró volt a felső határ, de a polgárok olyan javaslatokat nyújtottak be, amelyek messze meghaladták ezt, és ezért ezek megvalósítása éveket vett, illetve vesz igénybe. Mint mondta, a polgárok korábban olyan komplex projekteket nyújtottak be, amelyek megvalósításához megvalósíthatósági tanulmányt, műszaki terveket kellett készíteni, közbeszerzési eljárást kellett kiírni. Példaként említette a bicikliút kiépítését a Sebes-Körös partján, ami vízügyi biztonsági szempontból rendkívül komplex beruházás, vagy a parkolóház építését a megyei kórház mellett, ami több millió eurós befektetésnek bizonyult, hiszen ott kisajátításokat kell eszközölni, ráadásul dombos területről lévén szó, építészeti szempontból is nagyon költséges lesz a beruházás. A polgármester elmagyarázta, hogy a részvételi költségvetésből a jövőben már csak mikroprojekteket szeretne a város megvalósítani, olyanokat, amelyek például egy tanintézmény, egy lakótársulás, esetleg egy utca életét könnyítik meg. Példaként említette azt, ha egy tömbház gondozni akarja a közelben lévő zöldövezetet, vagy azt kéri, hogy padokat helyezzenek ki a lakóhelyük mellett, vagy ha egy iskola azt kéri, hogy fessék le az épület egyik falát, vagy pinigpong asztalokat szeretne, akkor pályázhatnak a részvételi költségvetésre. További újdonság az új szabályzatban az, hogy nemcsak a váradi lakcímmel rendelkező lakosok szavazhatnak majd a benyújtott projektekre, hanem azok is, akik ugyan nem váradi illetőségűek, de Nagyváradon dolgoznak. Változik a projektek kiválasztási módja is. Megszűnik ezek csoportosítása különböző kategóriákba, így az a lehetőség, hogy a polgárok minden kategóriában leadhassanak egy-egy voksot. A szavazásnak két szakasza lesz: egy online és egy urnás forduló, ez utóbbiakat lakossági fórumokon és egyéb szervezett formákban fogják megtartani. A polgárok mindkét fordulóban leadhatják szavazatukat.

 

Civilek

 

Közvitára bocsátotta az önkormányzat a civil szervezetek finanszírozásáról szóló szabályzat-tervezetet is. Ennek kapcsán Florin Birta felidézte, hogy a polgármesteri hivatal 2016-ban függesztette fel a civil szervezetek finanszírozását, mert készült a centenárium megünneplésére, és arra kellett a pénz, azt követően pedig jött a világjárvány, ezért nem indították újra mostanáig az NGO-k finanszírozását. Idén az önkormányzat 300.000 lejt különít el a civil szervezetek anyagi támogatására, ebből 100.000 lej az ifjúsági szervezeteknek jut majd. A polgármester kiemelte, hogy a pályázati rendszer nagyon egyszerű lesz, minden online fog működni, hogy a lehető legnagyobb mértékben kiiktassák a bürokráciát. A benyújtott projektek maximum 100 pontot érhetnek el, ebből harminc pontot ad az elbíráló bizottság arra, hogy mennyire releváns a projekt, és további harminc pontot arra, hogy mekkora önrésszel száll be a megvalósításba a pályázó civil szervezet. Relevancia alatt azt kell érteni, hogy a megvalósítandó elképzelésnek van-e hagyománya a városban, illetve ismert projektről, eseményről van-e szó, és kedvezőbb elbírálásban részesülnek azok is, amelyek „együttműködnek” az önkormányzat projektjeivel és programjaival. Hozzátette, minél több önrészt vállal a projektben a pályázó civil szervezet, annál több pontot kap a három tagú bírálóbizottságtól, melybe két tagot a civilek delegálnak, és csak egy tag lesz a polgármesteri hivatal képviselője. Fontos kitétel, hogy azok a civil szervezetek, amelyeknek tagja lesz a bírálóbizottságban, abban az évben nem pályázhatnak önkormányzati támogatásra. Azok a váradiak, akik szeretnének a bírálóbizottság tagjai lenni, benyújthatják jelentkezésüket a városháza ügyfélfogadó termében.

 

Kérdésünkre válaszolva Florin Birta elmondta, hogy egy civil szervezet több pályázatot is benyújthat majd, tehát több projekttel is nyerhet, és nem lesz felső határérték, amennyi összeget egy projekttel meg lehet pályázni. Mindkét szabályzat-tervezetet közzétették a városháza honlapján. A közvita negyvenöt napig tart, a polgárok a városháza ügyfélfogadó termében vagy a primarie@oradea.ro e-mail címen nyújthatják be javaslataikat. 

Fotó: Alexandru Nițescu

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában