Házasság hete

2022.02.21. 11:00

Ünnepi misével ért véget a Házasság hete Váradon

A székesegyházban bemutatott ünnepi szentmisével vasárnap délelőtt véget ért a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegyében is február 13 és 20. között megszervezett Házasság hete.

Fotó: Ciucur Losonczi Antonius

Ciucur Losonczi Antonius

 

A szentmise bevezető részében Böcskei László megyés püspök felelevenítette, hogy az elmúlt napokban több időt és figyelmet fordítottak a váradi egyházmegyében is a házastársakra, ugyanakkor a családokra is, ezen szövetségek elmélyítésére és erősítésére Isten áldásával. Több olyan alkalom is volt, amikor erre lehetőség adódott. Hálát adott az Úrnak azért, hogy voltak olyan közösségek, melyek válaszoltak a meghívásra, nemcsak a püspöki székvárosban, hanem vidéken is, sok plébánián. Összefogtak a családok, és a lelkipásztorok is segítettek nekik abban, hogy megértessék másokkal is: összetartoznak, és szükségük van arra, hogy néha kilépjenek a komfortzónáikból, és Istenhez forduljanak, megtanulják tőle azt, mit jelent szeretni, együtt érezni. „Fontos a családok lelki békéje, de ugyanilyen lényeges, hogy környezetünkben is békesség honoljon. Nem is annyira messze tőlünk ugyanis, az orosz–ukrán konfliktus miatt sok család nyugalma kerülhet veszélybe, ezért imádkozzunk ne csak a házastársakért és a családokért, hanem azért is, hogy ne legyen háború” – tanácsolta a főpásztor.

A felolvasott evangéliumi részlet a hegyi beszéd hangulatát idézte. Utalva Jézus ezen tanítására, illetve Szent Benedek regulájának mérce-motívumára, elmélkedésében a megyés püspök a házasság kötelékét egy kút láncához hasonlította, melynek legalább három gyűrűt kell feltétlenül tartalmaznia alkotóelemként azért, hogy elég hosszú legyen ahhoz, hogy a végén lévő veder egészen a vízig érjen. Ezek a gyűrűk pedig a helyes értelemben vett önszeretet, az ajándék és a gyarapodás. Úgy fogalmazott Böcskei László: „Engednünk kell, hogy bennünk is munkálkodjon a jó, mert ajándékok vagyunk mások számára, ha jóindulatúak vagyunk, elfogadóak, derűsek és megbocsátóak. Szeretetet ajándékozunk önzetlenül, érdek nélkül, hiszen minden szónak, magatartásnak és cselekedetnek súlya van az életben, meghatározza az identitásunkat. Amilyen mértékkel mérünk mi másokat, olyannal mérnek bennünket is, ezért Istenre hallgatva embernek kell maradnunk minden körülmény közepette, a családban, a szűkebb és tágabb környezetünkben, az egész világban.” 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában