2022.02.14. 12:00
Beruházás: gázvezeték kötné össze Alsólugast Bánffyhunyaddal
Ciucur Losonczi Antonius
Ilie Bolojan megyei tanácselnök bejelentette, hogy bővítik a gázhálózatot Élesdtől kelet felé haladva, a Sebes-Körös mentén. A vezeték összeköttetést teremt Bihar és Kolozs megye között, a Transgaz cég által megvalósítandó projekt keretében. A megyei önkormányzat február 9-én urbanisztikai igazolást adott Nagybáród, Barátka, Rév, Szászfalva, Esküllő és Alsólugas községeknek, valamint Élesdnek. A 70 kilométer hosszúságú vezeték összeköti Alsólugast Bánffyhunyaddal, augusztusig elkészülhetnek a beruházás még folyamatban levő hatástanulmányai. A tervek szerint ősszel a Transgaz tenderpályázatot hirdet, a munkálatok jövő év tavaszán kezdődnének és 2024 végéig befejeződnének. Élesd, Esküllő, Cécke és Mezőtelegd már kidolgozta a megvalósíthatósági tanulmányát, a többi település adatgyűjtéssel készül arra, hogy fejlesztési egyesületbe tömörüljön, illetve várhatóan március végéig döntenek az érintett helyi önkormányzatok arról, hogy csatlakozni kívánnak-e a projekthez. A megyei tanács mindenesetre társfinanszírozást biztosít az elosztóhálózat kiépítéséhez.