Kötetbemutató

2022.01.25. 15:30

„Mondanivaló mindig termelődik”

Fotó: Ciucur Losonczi Antonius

Ciucur Losonczi Antonius

 

Az RMDSZ és a partnerszervezetek, illetve -intézmények égisze alatt zajlott, A Magyar Kultúra Hete elnevezésű rendezvénysorozat keretében pénteken este Markó Béla költő A haza milyen? című kötetét mutatták be a Bunyitay könyvtárban. Szűcs László, az Újvárad folyóirat főszerkesztője beszélgetett a szerzővel, akinek az írásaiból Gáspárik Attila olvasott fel. Többek közt elhangzott: termékeny korszakát éli a szerző, hiszen az elmúlt időszakban szinte minden évben jelentkezett valamilyen szépirodalmi kiadvánnyal. Ebben azért nincs semmi meglepő, hiszen mielőtt „belemártotta” volna magát a politikába, sok verskötete jelent meg.

 „Nem lehet kimeríteni a költészetet” – magyarázta Markó Béla, utalva arra is, hogy izgalommal írja mostanság a szabad verseket, annál is inkább, mivel sok régi emlék bukkan fel, és „mondanivaló mindig termelődik”. Megítélésében sokfajta látásmód, megközelítés létezik, hiszen például, ha a megszokott helyett egy másik bejáraton lépünk be egy terembe vagy épületbe, máris változik a nézőpont, másképp láthatunk dolgokat. Azon meggyőződésének is hangot adott a meghívott: nem létezik egy költői és egy másik, „költőietlen” valóság, mint ahogyan szerinte nincsen külön-külön festői és „festőietlen” látvány sem, hanem minden versbe való, emiatt pedig izgalmas kihívás megszabadulni a lekerekítettség igényétől, és versben megfogalmazni a hétköznapi szófordulatokat. Felvetődött: miért van kérdőjel a kötet címének a végén, hiszen általában a címekben kerülni szokták a kételyeket vagy bizonytalanságokat. Markó Béla ezt azzal indokolta, hogy neki ez idáig még nem sikerült megtalálnia a felkiáltójeles vagy kijelentő módú hazát. Végül az is szóba került: egy esszé és publicisztika gyűjteménye van a szerzőnek majdnem nyomdakész állapotban, verskötetet idén nem tervez megjelentetni, majd csak 2023-ban. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában