Kőbe zárt történelem

2021.12.27. 15:00

Tanulmánykötet jelent meg a 80 éves Emődi János helytörténész tiszteletére

Kőbe zárt történelem címmel többnyelvű tanulmánykötet jelent meg Emődi János régész, helytörténész 80. születésnapjára, a Collegium Varadinum Szakkollégium, a Romániai Magyar Doktoranduszok és Fiatal Kutatók Szövetsége (RODOSZ) és a Communitas Alapítvány támogatásával, a Studia Historica Transylvaniensia sorozat 3. részeként.

Fotó: Vigh Miklós László

Ciucur Losonczi Antonius

 

A szerény és halk szavú, de a kutatómunkáját illetően annál fáradhatatlanabb régészt, helytörténészt szerda este egy szűk körű ünnepségen köszöntötték pályatársai, családtagjai a Bunyitay könyvtárban.

 

„Az európai tudományos világ egyetemek és kutatóintézetek köré szerveződő hagyományai szerint, kezdetben jeles tanárszemélyiségek tanítványi köre tisztelte meg idős mesterét kerek, jelképes évfordulókon emlékkötettel, elsajátított tudásuk csokorba szedett válogatásával. A jövendő korok levéltári kutatói sosem fognak olyan egyetemi bizonyítványokra bukkanni, amelyeket az idén 80 esztendős Emődi János állított volna ki, sem olyan szakdolgozatot, disszertációt találni, amelyet ő pártfogolt volna, neve nem fog feltűnni egyetlen múzeum, egyetem vagy kutatóintézet bérlistáján sem. Mégis iskolát teremtett. Kikezdhetetlen türelmével, konok és fáradhatatlan kitartásával, a levegővétel természetességével megélt szerénységével, de leginkább a kutatómunka, a felfedező és örökké kereső életszemlélet szent, mégis mindig derűs megszállottságával régészek, történészek, néprajzkutatók, barlangászok megannyi nemzedékét nyűgözte le, és fertőzte meg egy életre. E kötettel Emődi János kollégái, pályatársai, tanítványai, szellemi családja szeretne tisztelegni a 80 esztendős legenda előtt, aki, bár szavait mindig szűken mérte, életpéldájával örökké arra emlékeztet minket, hogy a körülmények, a nehézségek soha, legfeljebb a kifogások állhatják útját a kutató emberi szellemnek”- írják a szerkesztők (Katócz Zoltán, Emődi András és Lakatos Attila) a kötet előszavában.

Tőtős Áron történész, a Collegium Varadinum alapító-elnöke lapunknak azt nyilatkozta: a Szakkollégium számára nagyon fontos, hogy azon túl, hogy a programjaival hozzájáruljon a középiskolások és az egyetemisták szakmai, kompetencia- és készségekbeli fejlődéséhez, egyfajta tudományos műhelyként is működjön hosszú távon. Az ehhez vezető első lépés az volt, hogy idén hivatalosan is sikerült bejegyeztetniük a Collegium Varadinum Könyvkiadót, s ennek eredményeként azt tervezik, hogy a tágabb régióhoz kapcsolódó társadalomtudományi munkákat szeretnének megjelentetni. A Kőbe zárt történelem- Tanulmányok Emődi János 80. születésnapjára című kiadványban elsősorban régészek- a fiatalabb nemzedék és azok, akik valamilyen formában ismerik őt, kötődnek Emődi Jánoshoz- szólalnak meg, összesen 18 dolgozat olvasható benne.

 

A szövegkorrektúra Darabont Éva, Simina Ștef és János Szabolcs munkája, a tipográfia és borítóterv Voiticsek Ilona és Voiticsek Árpád érdeme (Litera Print). A kiadványt Tőtős Áronnál lehet igényelni, az Ady Endre Emlékmúzeumban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában