Műsorajánló

2021.12.08. 18:00

Szigligeti Színház: ismét műsoron szerepel a Napnyugat Expressz

Fotó: szigligeti.ro

Az utóbbi évek egyik legsikeresebb produkcióját, a Napnyugat Expresszt láthatja ismét a közönség a nagyváradi Szigligeti Színház színpadán december 14-én, 19 órától. Kelet és a nyugat ütközik Matei Vișniec Nyugati Expressz című drámájában, mely a Balkán trilógia kötet részeként építi tovább a két világ összemosódásának gondolatát. A cím valóban rájátszás: a luxusutazást, az egzotikumot, a kalandvágyat magában hordozó Orient Expressz, a világhírű vonatjárat, keletet hívatott elszigetelt kincsként bemutatni. A Nyugati Expressz azonban egy másfajta elvágyódást hordoz magában, fényűző álmok helyett az életről szól. Míg az egyik a gazdag nyugatiak örömutazásait szolgálta, a másikon megélhetésükért küzdő emberi csoportok tömörülnek. A történetben a balkán egy sztereotípiáktól átitatott nyugati elképzelésként mutatkozik meg a filmforgatás jeleneteiben, melyet kiegészítenek a mindennapok poros valóságáról szóló történet-ékek.

A nagyváradi előadást követően, a Szigligeti Társulat december 18-án, 19 órától a Váci Dunakanyar Színházban vendégszerepel Napnyugat Expressz című előadásával.

Az előadásokra jegyek már kaphatók a színház jegypénztáraiban, illetve online, a www.biletmaster.ro oldalon. A Szigligeti Színház előadásaira a jelenleg is érvényben lévő járványügyi szabályozások értelmében a 12 év alatti személyek korlátozások nélkül, a 12 év feletti személyek csak érvényes, a teljes oltottságot, avagy a betegségből való felgyógyulást bizonyító EU-s COVID-igazolvánnyal léphetnek be. Az előadások időtartama alatt a maszk viselése és a távolságtartás kötelező.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában