Felújítási terv

2021.12.06. 08:04

Felújítják a Barátok templomát

A Nagyváradi Városi Területrendezési Bizottság (CMUAT) múlt heti ülésén jóváhagyta a Barátok templomának felújítási tervét.

Fotó: Alexandru Nițescu

BN-összeállítás

Nagyszabású felújításon esik át Nagyvárad egyik legszebb temploma, a Sal Ferenc (Dunărea) és a Fő utca sarkán álló Szentlélek kiáradása római katolikus plébániatemplom, amelyet mindenki a Barátok templomaként ismer. A polgármesteri hivatal közleményében beszámol arról, hogy a Nagyváradi Városi Területrendezési Bizottság (CMUAT) múlt heti ülésén jóváhagyott terv értelmében felújítják a tetőt, azaz a horganyzott lemezburkolatot rézlemez burkolatra cserélik, rézlemez üvegezés lesz a párkányokon, a napellenzőkön, az ablakokon, mellvédeken. Felújítják a külső homlokzatot, ennek során eltávolítják, illetve javítják a sérült vakolatot, a szegélyeket; új nyílászárókat helyeznek be; továbbá a falazat egyes üregeit betömik és új falazati üregeket alakítanak ki az ablakok számára, konferencia-, protokoll- és kiszolgálóhelyiségeket, fürdőszobákat alakítanak ki. Felújítják az alagsort is, a meglévő ereszcsatornákat és lefolyókat pedig rézlemezből készült ereszcsatornára és lefolyókra cserélik. A templom egy 1932 négyzetméteres telken áll, az épület beépített területe 1323 négyzetméter. A templom 61,90 méter hosszú és 22,30 méter széles.

A Barátok temploma egy régi templom helyén épült, amelyből csak a kripta és hat mellékoltár maradt meg, a régi kolostorépület pedig a katonai kórház része. A templom rekonstrukcióját ifjabb Rimanóczy Kálmán építész tervezte. A templomfelújítás kapcsán Arina Moș alpolgármester elmondta: „A városunkban található bármely műemlék-épület rehabilitációja csak örömmel tölthet el bennünket, mert minden egyes épület megújítása egy-egy újabb lépés Nagyvárad arculatának a javításara. Ezért a múlt héten a CMUAT szakemberei jóváhagyták egy újabb, a városközpontban található impozáns épület rehabilitációs projektjét. A 115 éves Szentlélek kiáradása római katolikus templomról van szó, amely Nagyvárad jól ismert történelmi és építészeti műemléke”.

Forrás: PMO

A Barátok temploma 1903–1905-ben épült neoreneszánsz elemeket tartalmazó eklektikus stílusban. Az épület a Nagyvárad-Olaszi Római Katolikus Plébánia tulajdonában van, és 2015-ben vették fel a műemlékek listájára. „Meg kell említeni, hogy a projektet már 2018-ban jóváhagyták a Nagyvárad és Bihar Megye Műemlékvédelmi Alapítványának kérésére, de mivel időközben más finanszírozási forrást is találtak, mégpedig az Országos Beruházási Bizottságon keresztül, az új finanszírozó kérte, hogy minden jóváhagyást a kedvezményezett, azaz a Váradolaszi Szentlélek Kiáradása Római Katolikus Plébánia nevében adjanak ki”mondta Radu Fortiș, a város főépítésze, vagyis az egyházközségnek be kell szereznie az összes szükséges jóváhagyást, majd a megfelelő építési engedélyt.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában