2021.12.03. 10:36
Elhunyt Lucian Chelu nagyváradi utcazenész
Forrás: Ebihoreanul
Nagyvárad egyik emblematikus alakja hunyt el december 1-jén: ha neve nem is volt ismert mindenki számára, aki áthaladt az Ezredévi emléktéren (Libertăţii park), bizonyára hallhatta Lucian Chelu utcazenészt, ahogy a Garasos híd mellett még hangulatosabbá tette a nagyváradiak által közkedvelt parkot. A zenész halálhírét unokahúga, Alexandrina Chelu adta hírül a közösségi oldalán, ahol leírja: édesapja, Florian Chelu ikertestvérének súlyos tüdőbetegsége volt, amellyel évek óta küzdött, az utóbbi három hó napban pedig állapota romlott.
Kórházi beutalását követően úgy döntött, hogy a kezelését otthonában folytatja, ahol családja gondozta. Lucian Chelu utolsó nyilvános fellépése a Give Peace a Chance címet viselő koncerten volt, amely eseményt évről évre a Chelu család szervez meg, ebben az évben a Körösvidéki Múzeum új amfiteátrumában. Akkor egyetlen számot adott elő, Bob Dylen Blowin’ in the Wind című slágerét – idézi fel a Bihoreanul hetilap, akinek a zenész 2018-ban, 66 éves korában adott interjút,
elmondván: a zene iránti elhivatottságát 15 évesen fedezte fel, amikor első alkalommal hallotta a Beatlest a rádióban.