egyházi év

2021.11.22. 09:57

Krisztus Királyt ünnepelték a váradi székesegyházban is

Az egyházi évet Krisztus Király ünnepe zárja, amit XI. Piusz pápa rendelt el 1925-ben. Vasárnap délben Böcskei László megyés püspök mutatott be szentmisét a nagyváradi székesegyházban. Az ünnepi liturgia végén a főpásztor Jézus Krisztus oltalmába ajánlotta a világjárvány sújtotta emberiséget, különösképpen az egyházmegye közösségeit, családjait és betegeit.

Fotó: Ciucur Losonczi Antonius

Ciucur Losonczi Antonius

A szentmise bevezető részében Böcskei László megyés püspök arra hívta fel a figyelmet: az egyházi év vége mindig lehetőséget ad nekünk arra, hogy visszatekintsünk az elmúlt hónapokra, és hálát adjuk mindazért a sok jóért és kegyelemért, melyekben Isten részesített bennünket. Az elmúlt periódusnak kiemelkedő eseménye a Budapesten szeptemberben megrendezett 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus volt, mely hozzájárult ahhoz, hogy ismét magunkra találjunk, és eme viszontagságos időkben is felismerjük azt, hogy Isten gondoskodik rólunk és segít.

A főpásztor felidézte ezután, hogy egy nappal korábban, szombaton a váradi egyházmegye is bekapcsolódott egy világméretű szentségimádásba, mely újfent rámutatott arra, hogy Isten mindig érezteti az ő jelenlétét, és biztonságos jövőt biztosít nekünk, ha előrehaladásunkkor a tekintetünket feléje fordítjuk. Nem mellesleg pedig Ferenc pápa döntése értelmében Krisztus Király ünnepén van az Ifjúság Világnapja, ezért a fiatalokra is gondolnunk kell ilyenkor, Isten oltalmába ajánlva őket, és kérve a Szentlelket, hogy az ő világosságával vezesse őket a helyes úton a boldogság felé.

Az evangéliumi részlet Szent János könyvéből szólt. Elmélkedésében Böcskei László hangsúlyozta: Krisztus Király ünnepe minden alkalommal azon kihívás elé állít bennünket, hogy állást foglaljuk, elismerve a tanító, gyógyító és minket felemelő Jézus uralkodói tekintélyét. Megjegyezte: az ünnepet XI. Piusz pápa rendelte el 1925-ben egy elmagányosodó korban, a hamis szabadosság lázongásai közepette, és mintha száz év alatt a világ semmit sem változott volna. Ismét az elértéktelenedéshez vezető elvilágiasodás söpör végig a Földön, nehéz megtalálni az egyensúlypontot a fejlődés és az igazi boldogság felé vezető úton. Elmagányosodnak az emberek, egymástól elfordulunk és a rossznak csupán a legenyhébb formája a magunkba zárkózás, hiszen ott van még az önzés, a társadalmi megosztottság, a szolidaritás szinte teljes hiánya. Szükség van tehát egy tekintélyre, igazságszolgáltatóra, de nem valamilyen e világi hatalmasságra vagy uralkodóra, hanem Krisztusra. Mert Kell ott fenn egy ország” – ahogyan Zorán is énekli híres dalában.

A továbbiakban a főpásztor a Bihari Napló pénteki számában megjelent Tóth Ágnes-írást idézte (Gyermek a sötétben), mely történetnek szerinte három kulcsszava van: biztonság, cél, oltalom. És ezek üzenetét Krisztus Király ünnepére átvonatkoztatva kijelenthetjük: igen, van, hogy néha az élet a sötét oldalát mutatja, de ha Krisztushoz csatlakozunk, akkor kiszámíthatóbb lesz a létünk, mert ő az a tekintély, aki ha magunkba roskadunk, felemel, és új távlatokat, kezdetet kínál számunkra.

A szentmisén közreműködött a dr. Kristófi János Zsigmond kántor-karnagy vezette Szent László Ének- és Zenekar.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában