Hesz Mártára emlékeztek írásaival és zenével

Hesz Ágnes Márta SJC testvérre emlékeztek november 20-án, szombaton 17 órai kezdettel a nagyváradi orsolyita templomban a házigazda orgonista-kántor, Szeghalmi Emese által hagyományosan megtartott orgona-ének zenés elmélkedés-sorozatban. A zenei momentumokat kiegészítve Márta néni sajtóban megjelent írásaiból, gondolataiból Hegedűs Ilona olvasott fel részleteket.

Tóth Gábor

Hesz Márta (1919–2011) Nagyváradon született és hunyt el, élete 92 éve során nagyrészt itt tapasztalta meg a 20. század háborúit, elnyomatásait, megpróbáltatásait, rövidebb „külső” békeidőszakait, de kitartó, pozitív személyiségéből adódóan annál több „belső” békéjét. 1955-ben lett tagja – a fennálló politikai rendszer miatt csak titokban – a Jézus Szíve Társasága (Societas Jesu Cordis) *„Napleányainak”*, az apostoli élet társaságát 1921-ben (100 éve) alapította Magyarországon Bíró Ferenc jezsuita atya *„az Egyház és magyar nép szolgálatára”.* Az 50-es évekbeli (is) cenzúra miatt virágnyelven írott levél tanúskodik Márta néni „eljegyzéséről” az *„Ács Józsi bácsi fiával”*. Az SJC célkitűzései között szerepel a világ javait Isten dicsőségére és az embertársak megsegítésére fordítani, és pl. a sajtóapostolkodás.

Márta néni ezekből bőven és gyakorlatiasan kivette részét, karitatív, ifjúsági hitnevelő, egyházi szervezői munkával, és jó tollú, éleslátású és humorral is megáldott íróként a sajtóban 1989 után megjelent írásaival egyaránt, melyek tavaly összegyűjtve kötetben is napvilágot láttak, Legyünk Jézusa egymásnak! címmel (Varadinum Script kiadó). Ezekből hallhattunk néhány gondolatot, melyek egyértelműen megvilágították határtalan hitét és életszeretetét. Napleányhoz méltó módon mérhetetlen optimizmusával mindenben és mindenkiben, a leghétköznapibb, de a legreménytelenebb helyzetekben is meglátta és megláttatta a legparányibb jó és fénysugár jelenlétét is, a dolgok mögött, emberek fölött azt a mindenható egyesítő szeretetet, ami a teremtett világ mozgatórugója. Még saját süketségét is – aminek következtében fiatalon fel kellett hagynia az énekművészi pályára tanulással, helyette hitoktatói diplomát szerzett Kolozsvárott – áldásnak vette, mert a csend lehetőség valami más megszületésére, az imára, az odafigyelésre, a megértésre. 1938-ban ott volt Budapesten az Eucharisztikus Világkongresszuson, 1942-ben itt ünnepelte a Szent Jobb Nagyváradra érkezését, a II. világháború után menekülnie kellett németes hangzású családneve miatt, 1964-ben ő is ott állt megvédeni a váradi Szent László templomot a lerombolástól, de végtelen örömmel töltötte el pl. Márton Áron püspökkel való találkozása, és lelkes bizakodással az 1992-ben megrendezett nagyszabású első Festum Varadinum, mely még igazán az „együtt”-ről szólt. Idős korában a nagyváradi vincés nővérek fogadták be és gondoskodtak róla.

Szeghalmi Emese – aki egyben Márta néni biztatásának köszönheti, hogy az egyházzenei pályát választotta – zenei csokra ismét kuriózumokból állt. Bingeni Szent Hildegárd 12. századi gregoriánjával hívta az életerőt adó szentlelket (Spiritus Sanctus vivificans vita), majd egy tropizált allelujával idézte meg Szent Lászlót (Salve rex benigne Ladislae, Patai Graduále, 16. sz.). Orgonán hallhattuk J. S. Bach ún. Francia partitáját (BWV 831), ezt fia, a „hamburgi” Bach (Carl Philipp Emanuel) Wq 70/6. orgonaszonátája követte. Szűz Máriát népének (Mária, Mária…) és gregorián Salve Regina szólította. Orgonaváltozatban szólt Purcell híres önállósult áriája, Dido búcsúja, mely metaforikusan nemcsak a világi életről, de a teljes romlásba taszított világról való fájdalmasan lemondó lamento. Végezetül, a hagyománynak megfelelő, könnycseppeket idéző elektronikus vibrafonhangszínnel szólt egy zenei búcsúminiatúra (G. B. Martini c-moll „aria”).