közokirat-hamisítás

2021.11.17. 15:40

„COVID-maffia” Biharban is

A Bihar Megyei Közegészségügyi Igazgatóság (DSP) egyik munkatársát és további négy személyt is őrizetbe vett kedden a korrupcióellenes igazgatóság a hamis oltásigazolások ügyében.

Fotó: observatornews.ro

BN-összeállítás

Összesen tizenkilenc személyt gyanúsítanak azzal, hogy közük van a hamis oltásigazolások kiadásához a petei (Szatmár megye) határátkelőnél kialakított oltóközpontban. A tizenkilenc személyt kihallgatták, közülük ötöt őrizetbe is vettek, többek között V. C. S. asszisztenst is, a Bihar megyei közegészségügyi igazgatóság munkatársát. A presasm.ro portál információi szerint az ügyet a Szatmárnémeti Törvényszék mellett működő ügyészség kezdte el vizsgálni augusztusban, de amikor kiderült, hogy milyen kiterjedt hálózatról van szó, illetve, hogy mekkora pénzeket zsebeltek be annak tagjai, az ügyet az országos korrupcióellenes ügyészség vette át. Az eset akkor került napvilágra, amikor egyes személyek, akik hozzájutottak a hamis igazoláshoz, kórházba kerültek, és amikor állapotuk súlyosra fordult, bevallották, hogy valójában nincsenek is beoltva. Kedden Szatmár és Bihar megyékben összesen tizenhárom házkutatást hajtottak végre, melyek során a nyomozók előre kitöltött, illetve még ki nem töltött oltásigazolásokat is találtak, továbbá nagy pénzösszegek is előbukkantak. Az egyik házban nem kevesebb, mint 70 ezer eurót foglaltak le. A házkutatásokkal párhuzamosan a korrupcióellenes ügyészek Szatmárnémetiben kihallgatták az ügyben gyanúsított személyek egy részét.

Szerződést bontottak

Ma közleményt adott ki a Bihar Megyei Közegészségügyi Igazgatóság (DSP), melyben a személy nevének megemlítése nélkül elismeri, hogy a hamis oltásigazolványok ügyében a nagyváradi DNA a DSP egyik munkatársa ellen is vizsgálódik. Mint írják, a gyanúsított személy egy éve dolgozik a DSP-nél, meghatározott időre szóló munkaszerződése volt, a borsi határátkelőnél végzett járványügyi feladatokat, de az oltási tevékenységben nem vett részt. A közlemény végén a DSP leszögezi, hogy november 17-iki hatállyal szerződést bontottak az illető személlyel, mert mint fogalmaznak: „A DSP nem tolerálja az olyan praktikákat, melyek megszegik a törvényt és veszélybe sodorják a közösség egészségét”.

A DNA közleménye szerint az őrizetbe vett személyek közül három a petei oltásközpontban dolgozik: D. I. H. egészségügyi asszisztensként, M. I. és H. B. orvosírnokként. Mindhármukat csúszópénz elfogadásával, folytatólagosan elkövetett közokirat-hamisítással és informatikai csalással gyanúsítják. V. C. S., a Bihar megyei egészségügyi igazgatóság egészségügyi asszisztense ellen csúszópénz elfogadásában, közokirat-hamisításban és informatikai csalásban való bűnrészesség miatt indult eljárás. A román sajtó híradása szerint az ötödik őrizetbe vett személyt szintén bűnrészességgel gyanúsítják.

Az Agerpres hírügynökség szerda esti információi szerint a Szatmár megyei törvényszék harminc napos előzetes letartóztatási parancsot adott ki annak a két orvosi asszisztensnőnek a nevére, akik a gyanú szerint hamis oltási igazolványokat állítottak ki a petei határátkelőnél létrehozott oltóközpontban. Előzetes letartóztatásba helyezték továbbá az oltóközpont két orvosírnokát és még egy személyt.

A korrupcióellenes ügyészek szerint D. I. H., M. I. és H. B. az év folyamán több alkalommal kértek és kaptak 250 és 300 euró közötti pénzösszegeket olyan személyektől, akik oltásigazolványt, vagy digitális COVID-igazolványt akartak szerezni a koronavírus elleni vakcina beadása nélkül. Ez utóbbi személyek a gyanúsítottak bizonyos ismerősein, összekötőkön keresztül igényelték és fizették ki a hamis igazolványokat. Ilyen közvetítő volt a korrupcióellenes ügyészek szerint V. C. S. is, a Bihar megyei közegészségügyi igazgatóság alkalmazottja. Az oltóközpontban dolgozó három személy pedig a pénzösszegekért cserében bevezette az országos elektronikus oltási nyilvántartásba (RENV) olyan személyek nevét és adatait is, akik valójában nem kapták meg az oltást, de így hozzájutottak az igazolványhoz.

A DNA szerint a hamis oltásigazolványt igénylők többsége meg sem jelent az oltóközpontban, hanem elektronikus úton küldte el személyes adatait a közvetítő személyeknek, és tőlük vette át a dokumentumokat is a csúszópénz kifizetésekor. A közvetítő személyek is kaptak bizonyos összegeket a „szolgáltatásaikért” – állítják még a korrupcióellenes ügyészek.

A kedden tartott házkutatások nyomán összesen 127.000 eurót, 75.000 lejt és 1000 angol fontot találtak a nyomozók. Az ügyben több személy ellen is zajlik még a vizsgálat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában