Vámhivatal

2021.10.18. 07:49

Székhelyért telket kap cserébe a váradi önkormányzat

A nagyváradi önkormányzat új helyszínen építteti meg a helyi vámhivatalt, ezért cserébe megkapja a pénzügyminisztériumtól a Borsi út 43/A szám alatti telket, ahol az intermodális közlekedési csomópontot fogják kialakítani.

Fotó: Illusztráció

Pap István

A Nagyváradi Helyi Tanács pénteki ülésén elfogadta azt a határozattervezetet, melyben a minisztériumtól az említett telek átadását kéri. A napirendi pont vitáján Florin Birta polgármester kifejtette, hogy Nagyváradnak 10 millió euró áll rendelkezésére az intermodális közlekedési csomópont kiépítésére, és a Borsi út 43/A szám alatti, 67.244 négyzetméternyi telek nagyon alkalmas helyszín lenne a terv megvalósítására, hiszen ott megvalósítható a közúti és a vasúti közlekedés összekötése. Elárulta, hogy az elmúlt hetekben Bukarestben tárgyalt a pénzügyminisztérium képviselőivel, és azt a jelzést kapta, hogy a tárca elvi beleegyezését adja a területátadásra. Ezért cserébe az önkormányzat új vámhivatal-székhelyet kell építsen és bocsásson a minisztérium rendelkezésére. „Mi megépítjük azt a székhelyet, és akkor lehetőségünk lesz benyújtani ezt a projektet, és lehívni tízmillió eurós finanszírozást” – fogalmazott az elöljáró. A tanácsosok egyhangúlag, vita nélkül megszavazták a határozattervezetet. A biharpüspöki vasútállomás közelében megépítendő létesítményen két vasúti sín, egy betonplatform, egy konténerekből álló irodaépület és egy szállító járműveknek fenntartott parkoló kap majd helyet, a létesítményt körbekerítik. Az intermodális közúti csomópontot a terület átvétele után tíz éven belül meg kell építeni, máskülönben a terület tulajdonjoga visszaszáll a pénzügyminisztériumra.

Ugyancsak a pénteki azonnali tanácsülésen fogadták el a tanácsosok a dr. Gavril Curteanu és a megyei kórházak egyesítéséről szóló határozat módosítását. Florin Birta elöljáróban elmondta, hogy tulajdonképpen emiatt a határozat-tervezet miatt hívták össze az azonnali tanácsülést, ugyanis a helyi önkormányzat azt szeretné, ha 2022. január 1-től már az új struktúra szerint működne az egységesített nagyváradi egészségügyi intézmény. Elmondta, hogy az ehhez szükséges dokumentációt benyújtották a fejlesztési, illetve az egészségügyi minisztériumhoz. Utóbbi néhány módosítást kért a dokumentációban, amelyeket a most megszavazott határozattervezettel oldottak meg.

Illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában