Hagyományőrzés

2021.09.21. 15:00

Szüreti bált és egyéb programokat szerveztek Bihar községben

BN-összeállítás

Az elmúlt hétvége mozgalmasra sikeredett Bihar községben. Szilágyi Zoltán polgármester beszámolója szerint az utcán lelkes fiatalok nótaszóval hívtak mindenkit a szüreti bálba és vásárba, mely hagyományt a járványhelyzet sem tudta derékba törni.

Nagyon sokan vettek részt a Hegyközkovácsiban megrendezett szüreti mulatságon, ugyanúgy, ahogyan a bihari földvárban megszervezett vásáron is, mely egyéb programokat is tartogatott a résztvevők számára. Helyet kapott például a sportvetélkedő, ahol a fiatalok mellett labdába rúghattak a szeniorok is, nem csekély sikerrel.

A focimeccsekkel párhuzamosan a pálya széle mellett felállított bográcsok körül tüsténkedő csapatok a gulyáskészítő tudásukat mérték össze. Meg is nehezítette a zsűri dolgát, hogy ebben a kategóriában mindenki éremesélyesnek számított. Ennek ékes bizonyítéka, hogy röviddel az ételek elkészítése után pillanatok alatt kiürültek a nagy méretű edények, ami részben a szakácsok ügyességét dicséri, részben az ott levők adakozó kedvét. Ugyanis mindazok, akik fogyasztottak a bocsrácsosokból, egyúttal egy önkéntes adományt tehettek a nagyszalontai Béke Királynője Gyermekotthon javára felállított urnába. Az így befolyt 2350 lejért hálás köszönet az adakozóknak.

A szabadtéri színpadon közben megszakítás nélkül színes produkciók zajlottak- volt bábelőadás, operettgála, néptánc és mulatós zene. „Fontos kiemelnem, hogy a helyi támogatóknak köszönhetően az eddigi nagyobb szabású közösségi rendezvényeink megszervezése és lebonyolítása kizárólag szponzori felajánlásokból történt, így ezek egyáltalán nem terhelték a helyi önkormányzat költségvetését. Sőt mi több, némi megtakarítást is hoztak a község konyhájára. Természetesen az anyagi mellett ugyanolyan lényeges a humán erőforrás is, így köszönet jár az önkénteseknek is”- nyilatkozta Szilágyi Zoltán polgármester.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában