Felmentés

2021.09.07. 08:07

Felmentették Szalacs volt polgármesterét

Fotó: Facebook

BN-összeállítás

A Nagyváradi Ítélőtábla jogerős ítéletében felmentette Porsztner Sarolta volt szalacsi polgármestert a megvesztegetés vádja alól. Szintén kedvező döntés született a községháza egykori pénztárosa, Sándor József Endre esetében is.

Porsztner Sarolta és Sándor József Endre ellen 2017-ben indított eljárást a Bihar Megyei Törvényszék mellett működő ügyészség, mely azzal vádolta a polgármestert, hogy csak azzal a feltétellel adott bérkiegészítést az alkalmazottaknak, ha azok havonta kifizették neki annak tíz százalékát, emlékeztet írásában az ebihoreanul.ro. A pénzt a pénztáros szedte be és adta át a polgármesternek. Porsztner Sarolta 2004 és 2012 között volt Szalacs község polgármestere, és 2006-ban vezette be ezt a rendszert, amikor egy törvénymódosítás nyomán a hivatalnokok 30 százalékos bérkiegészítést kaphattak az alapfizetésükhöz. Ez az összeg körülbelül 350 lejt tett ki, de ezt a pénzt csak tanácsi határozattal lehetett odaítélni. Az ügyészek szerint ebbe a polgármester csak úgy ment bele, ha ő is kap minden alkalmazottól 25–30 lejt cserébe a bérkiegészítésért, amibe minden érintett beleegyezett. A per során az alkalmazottak be is ismerték, hogy minden hónapban kifizettek 25–30 lejt a pénztárosnak, az összeget végül a polgármester kapta meg. Ez az eljárás 2011-ig tartott, amikor a Bihar Megyei Számvevőszék kimondta, hogy törvénytelenül ítélték oda a bérkiegészítést az alkalmazottaknak. Az ügyészek kiszámolták, hogy 2006 októberétől 2011-ig Porsztner Sarolta összesen 25 ezer lejt kapott ily módon, ezt 858 rendbeli megvesztegetésnek értelmezték és vádat emelte ellene, illetve vélelmezett bűntársa, Sándor József Endre ellen. A Nagyváradi Ítélőtábla jogerős ítéletében azért mentette fel a vádlottakat, mert nem lehetett egyértelműen bizonyítani azt, hogy Porsztner Sarolta követelte a pénzt az alkalmazottaktól, vagy hogy barmiféle retorzió érte volna azokat a munkatársakat, akik nem lettek volna hajlandóak kifizetni ezt az összeget, másrészt ez egyfajta szolidaritási alapként működött, tehát nem lehet kijelenteni azt, hogy az elöljáró törvénytelenül jutott volna hozzá a pénzhez. A felmentő ítéletben a bírák megjegyzik viszont azt is, hogy bár nem törvénytelen, de mindenesetre erkölcstelen volt a polgármester cselekedete, és ez nem lehet követendő példa azok számára, akik egy közösség vezetőiként tevékenykednek.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában