Fejlesztés

2021.08.20. 10:00

Bővítené a gázhálózatot a megyei tanács

Évente 1 millió eurót fog elkülöníteni a költségvetésében a megyei önkormányzat a gázhálózat bővítésére – ígérte tegnap déli sajtótájékoztatóján Mircea Mălan, a Bihar Megyei Tanács alelnöke. Ez a gyakorlatban öt-hat közösség vonatkozó projektjének a társfinanszírozását jelenti majd, mivel egy-egy közigazgatási egység legfeljebb 150–200 ezer euróval lenne megtámogatva.

Fotó: A szerző felvétele

Ciucur Losonczi Antonius

Mircea Mălan kifejtette: a megyei tanács azért döntött úgy, hogy bővíteni kell a gázhálózatot, mivel nemcsak a választási kampányban, hanem egyéb kiszállások alkalmával is sokszor szóba került a kiterjesztésének, illetve a gáz bevezetésének szükségessége. Ennek okait ő abban véli felfedezni, hogy a tüzelőanyagot egyre nehezebb beszerezni, mindinkább korlátozottabbá válik a fakitermelés, és szerinte a napelemek sem jelentenek megoldást a jövőre nézve, mert sokba kerül a felszerelésük, és előre nem látható műszaki problémák adódhatnak. Nyilvánvalóan egyedül, segítség nélkül senki sem képes bevezetni a gázt, ezért a megyei tanács együttműködési keretmegállapodásokat szándékozik kötni a polgármesteri hivatalokkal ez ügyben. Műszaki és pénzügyi támogatást fog nyújtani nekik, közösen tárgyalnak majd a gázszolgáltatókkal az ajánlataikról, vagy ha bankhitelt vesznek fel a helyhatóságok, akkor a megye gazdasági igazgatósága kész szakmai tanácsadást nyújtani számukra – magyarázta Mălan.

A megyei tanács alelnöke arra is felhívta a figyelmet, hogy egy nemrég megjelent kormányrendelet értelmében prioritást jelent az Alsólugas és Bánffyhunyad közti fővezeték, így az ennek közelében levő községek számára létezik az a lehetséges változat is, hogy erre rácsatlakozva vezetik be a gázt.

Egyébként jelenleg Bihar megyében háromfajta helyzet állt elő. Vannak olyan közösségek, ahol már versenytárgyalással kijelölték, hogy melyik szolgáltató használhatja a gázvezetéket, és a működési engedélyt is beszerezte. Ebben az esetben törvény kötelezi a szolgáltatót arra, hogy a lakossági és az ipari fogyasztók kérésére saját költségére bővítse a hálózatot, vagy ha a leendő ügyfelei költségén történik a fejlesztés, akkor öt éven belül megtérítse a beruházással járó kiadásokat. Vannak aztán olyan önkormányzatok, ahol aláírták a koncessziós szerződést, de még nincs gázszolgáltatói engedély. Ilyen szituációban vannak általában azok a települések, melyek nem községközpontok, vagy amelyek közigazgatásilag egy városhoz tartoznak. És léteznek olyan helységek, ahol semmi sincs – ezek esetében a gázvezeték kiépítéséhez hatástanulmányt kell készíteni, és tenderpályázatot hirdetni a kivitelezési munkálatokra.

Romániában egyébként európai uniós pénzforrásokra is lehetett pályázni gázhálózat bővítése céljából, a Nagy Infrastruktúra Operatív Program keretében, első ütemben 235 millió euró értékű keretösszegre. A határidőig 243-an pályáztak, kumulatív 2,56 milliárd euróra. Bihar megyéből egyesek – például Váradszentmárton, valamint a metropolisz-övezetből Fugyivásárhely, Hegyközpályi és Nagyürögd közösen – is elérték a maximális száz pontot, de mivel a pályázataik együttes értéke 34 millió euró, és csupán 235 millió euró áll rendelkezésre országosan, nagyon optimistának kell lenni ahhoz, hogy azt higgyük, nyerni fognak mindketten. Ezért is döntött úgy a megyei tanács, hogy alternatívaként felajánlja a segítségét az önkormányzatoknak, hogy bevezessék a gázt – fejtette ki Mălan. Hozzátette: a pályázóknak az lenne előnyös, hogy minél több leendő ipari fogyasztót győzzenek meg a gáz bevezetésének szükségességéről, mert például az elbírálásnál 1 hektár területű melegház 1000 lakossági fogyasztónak a megfelelője.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában