Eucharisztikus Kongresszus

2021.08.25. 09:36

A NEK-en való részvételre buzdít mindenkit Böcskei László püspök

Böcskei László megyés püspök arra kér mindenkit, hogy a járvány okozta szigorítások közepette is tegyen meg mindent annak érdekében, hogy jelen lehessen a Budapesten szeptember 5–12. között megszervezett 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson.

Ciucur Losonczi Antonius

A Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye főpásztora a püspöki palotában tartott hétfői sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: a résztvevők nemcsak saját hitükről tehetnek ezáltal tanúságot, hanem a világegyházhoz való tartozásuknak is hiteles jelét adhatják. Ezért ne csak saját magukra gondoljanak, arra az áldozatra, amelyet a személyes jelenlét vállalásakor meg kell hozniuk, hanem a közösségi dimenzióra is figyeljenek, hiszen az egyre tornyosuló ideológiák kereszttüzében komoly felelősségünk van a keresztény értékrend megvédelmezése és érvényesítése terén. Úgy fogalmazott: a Budapesten megszervezésre kerülő eucharisztikus kongresszusnak nagy tétje van. „Fontoljuk meg komolyan, hiszen a mostani időkben nekünk kell kiállnunk egyházunk és hitünk mellett. Személyes jelenlétünkre is szükség van ahhoz, hogy az evangélium üzenete életet alakító és nemesítő erőként nyilvánuljon meg a világ előtt. Nem maradhatunk csupán szemlélői annak, ami a világban történik. Személyes kiállásunkkal kell igazolnunk, hogy Jézus Krisztus követői vagyunk!” – fogalmazott

Böcskei László kiemelte ugyanakkor, hogy a ránk bízott lelki, szellemi és anyagi javak megőrzése, gyarapítása és továbbadása egyre nagyobb kihívás elé állít bennünket. Ebben a küldetésben pedig bizton számíthattunk az anyaország támogatására. Ezért szerinte most rajtunk a sor: részvételünkkel ugyanis köszönetünknek is jelét adjuk azok felé, akik az elmúlt évtizedekben erkölcsi és anyagi támogatásukkal mellettünk álltak.

Arról is beszélt, hogy az eucharisztikus kongresszus, mint a közösség erősítését célzó kezdeményezés, olyan alkalom, amely nem adatik meg minden nemzedéknek. Ki kell használnunk ezt a lehetőséget közösségeink szolgálatában. Megjegyezte: természetesen a jelenlegi járvány továbbra is nagy elővigyázatosságra int bennünket. De követve a betegség terjedésének megakadályoztatásáért hozott intézkedéseket, maradjunk tudatában annak is, hogy az eucharisztikus kongresszuson való részvétel nem jelent nagyobb veszélyt annál, mint amit életünk egyéb megnyilvánulásaiban vállalni szoktunk ebben az időben.

Középiskolák, ifjúsági csoportok számára ajánlotta az Ákos koncerttel egybekötött Forráspont Ifjúsági estet, amelyet szeptember 10-én, pénteken 19 órától szerveznek meg a Papp László Sportarénában. Családok számára a szeptember 11-én, szombaton 10 órától a Margit-szigeten tartandó családi napot emelte ki, hozzátéve, hogy ugyanaznap a Kossuth téren 17 órakor kezdődő szentmisébe, illetve az azt követő eucharisztikus gyertyás körmenetbe lehet bekapcsolódni. Szeptember 12-én, vasárnap 11.30 órától pedig a Hősök terén Ferenc pápa celebrálja a záró szentmisét. „A pápai szentmise olyan lehetőség, amelyet nem mulaszthat el senki, aki fel tudja vállalni az utat Budapestig!” – jelentette ki Böcskei László.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában