Hazatérés

2021.07.12. 07:04

Lemezbemutató koncertet adott a Soroglya zenekar

Fotó: Vigh Laszlo Miklos

Pikó Stefánia

Amatőr néptánccsoportok, diákszínjátszók, majd a Soroglya zenekar lépett fel múlt csütörtökön a Szigligeti Színházban. A szép számmal összegyűlt közönséget Tasnádi-Sáhy Péter köszöntötte először, aki a Hazatérés elnevezésű mentorprogram, előadássorozat rendezője.

Az est első felében tehát a mentorprogram záróelőadását tekinthette meg a közönség, melynek soraiban láthatóan jó néhány büszke és izgatott szülő foglalt helyet. A köröstárkányi Százszorszép néptánccsoport fiatal tagjai mutatták meg elsőként tehetségüket páros táncokban, melyek mellől nem maradhattak el a legények szólói sem. A táncosok egy-egy szegmense között a középiskolások, az Ady Endre Elméleti Líceum, a Nagyváradi Művészeti Líceum, valamint a Iosif Vulcan Pedagógiai Főgimnázium magyar tagozatának tanulói mutatták be rövid előadásukat, melyekben a járvány időszakában tapasztaltakat dolgozták fel. Diákszínjátszókról lévén szó, a téma kapcsán nem maradhatott el az online órák felelevenítése sem, amit sikerült jó humorral, egyben a mélyebb jelentésrétegekkel együtt ábrázolni. A kamaszok előadásának legmeghatóbb pillanata mégis az volt, amikor videobejátszásokat vetítettek ki a szereplő lányokról, akik arról meséltek, milyen hatással volt rájuk az elmúlt időszak. „Jó lenne, ha a pénz helyét átvenné a szeretet” – fogalmazott egyikük.

Lemezbemutató

A 2009-ben alakult Soroglya zenekar, mely a Nagyvárad Táncegyüttes egykori zenészeiből állt össze, 2019 óta létezik a jelenlegi felállásban, a most elkészült lemez pedig egy bemutatkozó anyag – fogalmazott Dallos Levente a koncert megkezdése előtt. „A számok külön-külön más hangulatot teremtenek, és más-más arculatunkat mutatják. Fontosnak tartjuk megmutatni sokszínűségünket, ugyanis erőnk ebben is rejlik. Mivel minden tag eltérő egyéniség, így, ha egy tag is hiányzik a zenekarból, a megjelenés (az arculat) változik. Nagyon jól tükrözik ezeket a változatokat összeállításaink. A kiadványon hallható: autentikusan megszólaló, frappáns váltásokból felépülő vagy teljes természetességet és őszinteséget árasztó összeállítás” – írja a zenekar a lemezbemutató felhívásában. Dallos Levente kiemelte azt is, hogy bár a lemez a zenekar önköltségén jött létre, sokak támogatásáért hálásak. Megköszönték Czvikker Katalinnak és Szabó Enikő Ágnesnek a lemezbemutató koncert megvalósításának lehetőségét, a Csillagocska Alapítványnak, amely a próbaterem mellett sok egyéb technikai segítséget nyújtott és nyújt is, illetve családjaiknak is a türelmes támogatást.

A koncerten a zenekar tagjai (Dezső Attila – hegedű, Dallos Levente – hegedű, Dimény Eszter – ének, Bacsó László – brácsa, Vincze Balázs – brácsa, Vincze Zoltán – nagybőgő, Bartalis Botond – cimbalom) mellett közreműködött Melles Endre m.v., a Háromszék Táncegyüttes tánckarvezetője, illetve Drimba Máté, Barkóczi Réka és Krupár Luca m. v., a Nagyvárad Táncegyüttes táncosai.

A Soroglya zenekar Arculatok – Hangulatok címmel kiadott hanganyaga megvásárolható Dallos Leventénél, telefonos rendelésen keresztül a +40755-374-663 számon; e-mailben a soroglyazenekar@gmail.com címen; Facebookon a „Soroglya” oldalon üzenetet hagyva; Instagrammon pedig a „soroglyazenekar” profilon üzenetet hagyva. Emellett Soroglya zenekaros póló is kapható ugyanezen elérhetőségeken.

Fotók: Facebook/Nagyvárad Táncegyüttes

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában