jótékonysági futás

2021.07.16. 20:48

Befutottak Nagyváradra az Egy vérből vagyunk jótékonysági futás résztvevői

Számos lelkes futóval – felnőttekkel, gyerekekkel, a PKE tanáraival és hallgatóival – kiegészülve érkezett meg péntek hat órára a Partiumi Keresztény Egyetemre az a négytagú ultrafutó csapat, amely szerdán indult Budapestről, és amelynek célja a magyarfülpösi szórványkollégium.

Forrás: A szerző felvétele

János Piroska

Bár a hatszáz kilométeres táv felét már megtették, a rendkívüli meleg és a magas páratartalom mellett a neheze még hátra van, hiszen szombaton a Nyugati-Kárpátokon fognak átfutni – nyilatkozta a jótékonysági futás első romániai állomásán, a Partiumi Keresztény Egyetem udvarán Gui Angéla főszervező, akivel korábban készült interjúnkat itt olvashatják. Gui Angéla, Sperka Tamás, Nárai Balázs, és Szimandl Anita ultrafutókhoz a borsi csatlakozási pont után Nagyváradon több helyszínen is csatlakoztak a Sebes-Körös mentén, így a PKE udvarára már egy közel harminc fős csapat futott be. Itt az egyetem magánének szakos hallgatói az Ismerős Arcok Nélküled című számával fogadták a futókat, azzal a dallal, amely inspirációul szolgált az alapítvány, illetve a rendszeres alkalommal megszervezett jótékonysági futás nevéhez. A futók, illetve két járművel érkező kísérőik sem érkeztek üres kézzel: futball- és kosárlabdákat adományoztak a Partiumi Keresztény Egyetemnek.

A felsőoktatási intézmény képviseletében Maior Enikő rektorhelyettes köszöntötte a futókat. „Annál nemesebb dolog, mint egy másik emberen segíteni, nincs. Kívánom, hogy ez a program minél több éven át valósuljon meg, tudjunk minél több olyan programot közösen, egymásért szervezni, ami az egész magyar közösséget továbbviszi” – mondta el.

„Fantasztikus, váratlan élményekkel van teli ez a jótékonysági futás. A ceglédi rajtnál hajnali öt órakor megjelent két tanítónő, akikről kiderült, hogy két évvel ezelőtt a kárpátaljai jótékonysági futásunkon már együtt futottunk. Boronkai Péter triatlonista szintén csatlakozott hozzánk egy szakaszon. Folyamatos »szimpátia-dudálásokat« kapunk, mindenhol csillogó szemű gyerekek értek be velünk a célba, ma is több tucat kézilabdás várt minket. Tulajdonképpen tele van szeretettel az egész futás” – mondta el Gui Angéla főszervező. A futáshoz a Körös-parti városban csatlakoztak a nagyváradi 3Sport triatlonklubba járó, magyar és román anyanyelvű gyermekek is. „Erről is szól a rendezvényünk: a mozgás öröme kössön minket össze, ne azt nézzük, mi az, ami elválaszt, hanem azt, ami összeköt” – tette hozzá a futónagykövet.

„A 3Sport triatlonklub elsősorban a gyerekeket szólítja meg, ezért mi is csatlakoztunk ehhez a futáshoz, amely gyermekek megsegítéséről szól. Már részt vettünk hasonló rendezvényeken, akkor is elég nagy volt a létszám” – mondta el Bakó Annamária triatlonedző, a 3Sport klub egyik alapítója. A jótékonysági rendezvényről Szimandl Anita ultrafutótól értesült, akivel többször is futott már versenyeken, a kapcsolattartásban pedig Maior Enikő is segédkezett – tette hozzá.

Az Egy vérből vagyunk jótékonysági futás „magja” szombat kora reggel hat órakor indul tovább a Partiumi Keresztény Egyetemről Rév irányába, ahova várhatóan déli 12 órakor érkeznek meg. Vasárnap Kalotaszentkirály – Egerbegy – Kolozsvár útvonalon lehet nekik integetni és természetesen csatlakozhatnak is hozzájuk. A teljes útvonal, illetve további információ elérhető az egyverbol.hu honlapon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában