Búcsú az iskolától

2021.06.04. 10:16

Elballagott a Lorántffy gimnázium XII. A és B osztálya

A hagyományokhoz híven a nagyvárad-olaszi református templomban búcsúztak iskolájuktól a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium végzős diákjai csütörtök délben.

Forrás: Alexandru Nițescu

Fotó:

Pikó Stefánia

Az ünnepség igehirdetéssel kezdődött, melyet Csűry István református püspök tartott, arra emlékeztetve a felnőtté válás előtt álló ballagókat, hogy ha Isten kezét fogják, akkor minden bizonnyal jó úton járnak, de ha el is tévelyednének, Ő visszatereli őket a helyes irányba.

A püspök az Apostolok cselekedetéből olvasott fel, mely részletből Athén városának egykori képe körvonalazódott ki. Athén tele volt bálványokkal, az emberek pedig arra törekedtek, hogy hogyan teremthetnék meg maguknak a lehető legjobb életet, Isten nélkül – mutatott rá az egyházi elöljáró. „A mai világ is ilyen zagyva, egy modern Athén, mindenki azt tehet, írhat, mondhat, amit akar” – fogalmazott, hozzátéve, hogy mi magunk, a jelenben „a kultúrák ellenségei között élünk”. Ebben a világban a fiataloknak nagyon nehéz lesz megtalálniuk a valóban helyes és igaz értékeket, főleg, hogy „ezek az emberek a legcsillogóbb, legdrágább értékeket is képesek sárba taposni”, de ha sikerül nekik, Isten segítségével, akkor ellen kell állniuk és harcolniuk kell. Arra szólította fel a diákokat, hogy imádkozzanak erőért ehhez az ellenálláshoz, amit sosem szabad feladni. Ellen kell állni a sztoikusoknak, azoknak, akik szerint jól van minden úgy a világban, ahogy van, azoknak, akik azt mondják, hogy „Csak rosszabb ne legyen!”. Törekedniük kell arra, hogy jobbá tegyék a világot, hogy ne legyen irigység, reménytelenség, iszonyat. „Ne azt higgyétek, hogy a világ csodás, hanem azt, hogy Isten csodákra képes benne, rajtatok keresztül” – fogalmazott a püspök.

Papp Anikó, az intézmény aligazgatója beszédét egy Márai-idézettel indította, melyben az író egy úthoz hasonítja az életet, mely út lényegét leggyakrabban csupán közvetlenül a cél előtt értjük meg. Az aligazgató kihangsúlyozta, hogy most az sem baj, ha a diákok még nem tudják, hogy mi értelme volt ennek az egésznek, az iskolába járásnak, a művelődésnek, de egyszer majd megértik. A fontos az, hogy tudják, a három legfontosabb intézményről sohasem szabad megfeledkezzenek, és mindig hűségesnek kell lenniük ezekhez: a családhoz, az iskolához és az egyházhoz. Arra tanítsák majd gyermekeiket is, hogy mindig ragaszkodjanak ezekhez az örök értékekhez. Ragaszkodjanak a családhoz, tanuljanak szüntelenül, és fogják Isten kezét – mondta a diákoknak, majd a jól ismert Reményik-sorokkal zárta beszédét: „Ne hagyjátok a templomot, / A templomot s az iskolát!”

Megmarad a közösség

Egy-egy rövid, de szívhez szóló és találó igével fordult a szülőkhöz, tanárokhoz, majd a diákokhoz Szűcs Éva egyházkerületi tanügyi tanácsadó, majd Kéry Hajnal főtanfelügyelő-helyettes szólt a diákokhoz, arra intve őket, hogy bármerre is járnak, soha ne felejtsék el, honnan indultak, emlékezzenek az iskolára, arra, hogy hol tanultak, és emlékezzenek közösségükre. A diákok búcsúbeszédeikben is kiemelték, hogy az elmúlt négy évben összekovácsolódott közösséget, a

barátokat nem áll szándékukban ballagás, érettségi után sem elengedni. Felidézték legszebb közös emlékeiket is, melyekből a járvány ellenére is sok jutott.

Oklevelek, érdemdíjak

Az elmúlt másfél év furcsaságaira Szakács Zoltán iskolalelkész is utalt záróbeszédében, melyben a béke számtalan különböző formájáról szólt – megemlítve köztük az online órák alkalmával, főleg tanárok által megtapasztalt „mozdulatlan profilképek békéjét”.

Megható szavai jelentették az ünnepi alkalom záróakkordját, az oklevelek, érdemdíjak és a leghűségesebb lorántffysoknak járó emlékplakettek szétosztásával együtt. A templomi ünnepséget megelőzően koszorúzás is zajlott az iskola névadója, Lorántffy Zsuzsanna szobránál, a Marossy Anna sétányon.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában