házasság

2021.03.15. 08:30

Jubiláló házaspárokat áldott meg Böcskei László megyés püspök

Nagyböjt negyedik vasárnapján a 11.30 órakor kezdődött szentmise végén Böcskei László megyés püspök a székesegyházban megáldotta azokat a nagyváradi házaspárokat, akik az elmúlt esztendőben kerek házassági évfordulót ünnepeltek.

Fotó: A szerző felvételei

Ciucur Losonczi Antonius

A szentmise bevezető részében Böcskei László megyés püspök arra hívta fel a figyelmet: nagyböjt negyedik vasárnapja az örvendezés jegyében hív meg bennünket ünnepelni. Az öröm hangulatát fejezi ki a kezdőének és a könyörgés is. Emlékezünk a megtérés és a kiengesztelődés gyümölcseire, ezek felemelő erejére a mi életünkben. A nagyböjti gyakorlat ugyanakkor elvezet Isten és ember kapcsolatának rendezésére, tisztázására és erősítésére, és ez már az öröm forrása, hiszen a nagyböjti szent időben is örömmel kell törekednünk arra, hogy közel legyünk Istenhez és egymáshoz.

Ugyanakkor egy másik örömforrás, hogy ezen a napon a váradi székesegyházban a családokért imádkoznak, különösen azokért a házaspárokért, akik az elmúlt évben, illetve hónapokban kerek házassági évfordulót ünnepeltek. Erre az alkalomra az ismert helyzet miatt emlékeznek most, és nem tették ezt mint máskor, korábban. A mostani időpont pedig azért lett kiválasztva, mert néhány nap múlva, március 19-én, Szent József ünnepén Ferenc pápa Rómában megnyitja a családok évét – magyarázta az egyházmegye főpásztora. Hozzátette: a szövetségről, mely összeköti a házaspárokat, már a X. században megemlékeztek, amikor nagyböjt negyedik vasárnapján virágot vittek a templomba, ezt megszentelték, majd megajándékozták egymást, kifejezve egyúttal azt is, hogy közeleg a tavasz. Ebből fejlődött ki aztán később az, hogy a pápa ilyenkor megáldja az Arany Rózsát, melyet olyan személynek ajándékoz megismerése és elismerése jeléül, aki Isten dicsőségére, az egyház és az emberek szolgálatában cselekedett.

Az evangéliumi részlet Szent János könyvéből szólt. Homíliájában Böcskei László azt tanácsolta, legyünk olyanok, mint a felolvasott történet egyik főszereplője, a Jézust az éj leple alatt felkereső Nikodémus, tekintsünk tehát önmagunkba azért, hogy ráérezhessünk Isten jelenlétére.

A prédikáció után, mielőtt megáldotta volna a házaspárokat, a megyés püspök néhány gondolatot idézett a Szentatyának a családok éve kapcsán írt üzenetéből, a családokat pedig a püspöki palota parkjában levő fákhoz hasonlította, melyek közt vannak idősebbek és fiatalabbak is, a több évgyűrűvel rendelkezők pedig mintegy védik, óvják a fejlődésben levőket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában