Támogatás

2021.02.02. 09:19

Uniós pénzből alakul át Nagyvárad arculata

Amióta Nagyváradnak is hozzáférése van nemzetközi pénzforrásokhoz, az önkormányzat összesen 337 millió euró értékben valósított meg projekteket, ebből csak a tavaly 51,9 millió értékben történtek beruházások.

Pap István

Az elmúlt évre vonatkozó tevékenységi beszámolóját tartotta meg tegnap a Nagyváradi Polgármesteri Hivatal Nemzetközi Finanszírozású Projektek Menedzsment Igazgatósága. A sajtótájékoztatón elöljáróban Florin Birta váradi polgármester elmondta, hogy nagyon nagy szükség van az uniós forrásokra, ugyanis a város pusztán saját költségvetéséből fedezni tudja ugyan a különböző karbantartási munkálatokat, illetve bizonyos fejlesztéseket is képes eszközölni, de a város arculatának megváltoztatásához európai források kellenek. Ezt az álláspontot erősítette meg Marius Moș, a menedzsment igazgatóság ügyvezető igazgatója is, aki leszögezte, hogy a város fejlesztése tíz éve uniós alapokon nyugszik.

Ennek az állításnak az alátámasztására elmondta, hogy az elmúlt évtized során nemzetközi finanszírozásból 337 millió euró értékben sikerült beruházásokat megvalósítani (ebben benne vannak a műszaki igazgatóság és az ingatlankezelő igazgatóság projektjei is), ugyanakkor ez az összeg magába foglalja a vissza nem térítendő támogatásokat és az önrészeket is. Tavaly a három igazgatóság összesen 51,9 millió értékű beruházásokat valósított meg a városban, és 43 millió euró támogatás érkezett a város számlájára.

Különleges év

A felújított Darvas–La Roche-ház

2020 különleges év volt, a világjárványnak ugyanis voltak pozitív és negatív hatásai is a fejlesztésekre. Moș kifejtette, hogy a jelentős mértékben lecsökkent forgalom miatt a kivitelezők sokkal gyorsabban tudtak dolgozni, másfelől viszont a dolgozók házi elkülönítése vagy például az anyagbeszerzésben mutatkozó nehézségek hátráltató tényezők voltak. Mindezzel együtt 2020-ban ötször annyi uniós támogatást sikerült lehívni, mint egy évvel korábban, főként a már említett gyorsabb munkatempónak, valamint annak köszönhetően, hogy a város megelőlegezte a kivitelezőknek a költségeket, akik így időben el tudták kezdeni a munkát. Jelenleg 47 uniós projekt van különböző megvalósulási stádiumban, ezek összértéke 306 millió euró, és további tízmillió euró értékben van elbírálás alatt hat uniós pályázat.

Ez utóbbiak közé tartozik a járványvédelmi informatikai és egészségügyi eszközbeszerzés, a Nagyváradi Szociális Ellátási Igazgatósággal közösen benyújtott pályázat azoknak a gyerekeknek a támogatására, akiknek a szülei külföldön dolgoznak, illetve a hőerőmű új kazánjának beszerzésére kiírt projekt. Az elmúlt évben tizenkét projekt fejeződött be összesen harminc millió euró értékben, ezek közül a legnagyobb pénzértékű vállalás a tíz új villamos beszerzése volt 18,3 millió euróért.

Az idén egyébként újabb tíz villamos és tizenöt hibrid Mercedes márkájú autóbusz érkezik a városba uniós támogatásból. A befejezett projektek közét tartozik a Barcăului utcai zöld korridor kiépítése 2,09 millió euró értékben, valamint a Darvas–La Roche-ház felújítása (1,93 millió euró) és a szabadkőművesség múzeumának kialakítása (1,15 millió euró) is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában