Segítségnyújtás

2021.02.02. 08:52

Egyre többen állnak sorba meleg ételért Nagyváradon a Barátok templománál

A jelenlegi, kedvezőtlen állapotok az eddiginél is több embert sodortak kiszolgáltatott helyzetbe, a téli hónapokban pedig még nagyobb kihívás a túlélés a hátrányos helyzetűek számára. Jól jön ilyenkor egy tál meleg étel, amivel a Caritas Catolica is igyekszik segítséget nyújtani Nagyvárad rászorulóinak.

Pikó Stefánia

A nagyváradi Caritas Catolica Segélyszervezet december utolsó hete óta minden pénteken 13 órakor meleg ebéddel várta (és várja továbbra is) a rászorulókat a Barátok templománál. Bár a szervezetnek van szegénykonyhája, ahol minden hétköznap főznek, ezen felül indították el a heti száz adag szétosztását a templomnál, mely akcióval az eddiginél szélesebb kört érnek el. Az osztást a Caritashoz jelentkező önkéntesek hajtják végre, akik között gyakran látni lehet a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum diákjait is. Ottjártunkkor jelen volt Szabó Ervin plébános, Rajna József, a Caritas igazgatója és Böcskei László megyés püspök is.

A Barátok templomához nemcsak hajléktalanok érkeznek, hanem rászoruló nyugdíjasok, az egyházközség szegényebb tagjai, és olyan személyek, akik tovább viszik az ebédet barátoknak, ismerősöknek, akikről tudják, hogy különböző okokból kifolyólag nem tudnak gondoskodni magukról, így szükségük lehet az ebédre. Az M1 számára készült riportban nyilatkozó idős úr elmesélte, egy barátjának viszi az ételt, aki törött lába miatt ki sem tud mozdulni a lakásából. Egy másik nő könnyes szemekkel mondta, örül, hogy vannak, akik rájuk, szegényekre is gondolnak. Az önkéntesek koordinátorától megtudtuk, olyanok is akadnak, akik több adagot visznek haza családjukhoz.

A száz adag egyre rövidebb idő alatt fogy el, eleinte akár 1–2 órába is telt, most már 40 perc alatt elviszik. Az arra járók egyébként nemcsak meleg ételhez juthatnak, ugyanis sídzsekiket, sálakat, sapkákat is osztogatnak. Ezekből nem mindig van annyi, mint ahány érkező, viszont akinek nem jut az egyik héten, annak adnak a következő alkalommal.

A Caritas tevékenységére felfigyelt a szomszédos palacsintázó és a cukrászda is, így voltak olyan alkalmak, amikor süteményt vagy palacsintát adtak az étel mellé. Rajna József elmondta, örömmel fogadják az olyan vállalkozók jelentkezését, akik támogatnának egy-egy ételosztást. Az önkéntesek koordinátora örömmel jelentette be, hogy bár első körben január végéig tervezték folytatni az akciót, most már biztos, hogy február végéig számíthatnak rájuk a rászorulók, míg azok a Székelyhídról érkezett fiatalok, akik múlt pénteken önkénteskedtek a Barátok templománál, elmondták: „Felemelő érzés másoknak segíteni, és a többiekkel együtt dolgozni is nagyon jó”.

A hajléktalanság felszámolásáról

Az Európai Parlament honlapján tavaly november végén megjelent sajtóközleményből kiderül, hogy az elmúlt évtizedben 70 százalékkal nőtt a hajléktalanok száma a kontinensen. Az EP ekkor egy sor ajánlást fogadott el a hajléktalanság és a lakhatásból való kirekesztettség felszámolására az Unióban, annak a 700 ezernél is több személynek a bizonytalan helyzetére irányítva a figyelmet, akiknek Európában minden éjjel azzal kell szembesülniük, hogy nincs tető a fejük felett. Az állásfoglalásban többek között a következő ajánlások szerepelnek: a tagállamok vállaljanak felelősséget a hajléktalanság megoldásáért, foglalkozzanak a megelőzéssel és a korai beavatkozással; szüntessék meg a hajléktalanság büntethetőségét; biztosítsanak egyenlő hozzáférést az olyan közszolgáltatásokhoz, mint az egészségügyi ellátás, az oktatás és a szociális szolgáltatások; biztosítsanak a hajléktalanok speciális igényeit figyelembe vevő, testre szabott támogatást, képzést és programokat a munkaerőpiacra való visszatéréshez; adjanak pénzügyi támogatást azoknak a civil szervezeteknek és helyi szerveknek, amelyek biztonságos helyet nyújtanak a hajléktalanoknak és segítenek a kilakoltatások megelőzésében, különösen a koronavírus-járvány idején stb. A hajléktalanság terjedésének okai a magasabb lakhatási költségekben, a gazdasági válságban, a megvágott szociális támogatásokban és a nem megfelelő szociálpolitikában keresendők – igazolják a hivatalos adatok azt, amit közvetlenül vagy közvetett módon mi magunk is megtapasztalunk, és ami ellen a Caritas és a hozzá hasonló szervezetek harcolnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában