Váradi vár

2021.02.21. 16:12

FRISSÍTVE | Egy régészeti lelőhely mostoha sorsa

A nagyváradi vár nyugati fala előtt alakult ki a középkori Várad városmagja, de az újabb korokban is fontos szerepet játszott ez a hely a város életében. Az elmúlt évtizedekben tudatosan pusztították ezt a történelmi, régészeti szempontból kiemelten fontos területet, és úgy tűnik, hogy a jelenben is méltatlanul bánnak vele annak ellenére, hogy ma már műemlékvédelmi törvény is óvja a régészeti lelőhelyeket.

Pap István

A nagyváradi vár és környéke évszázadokon át volt az itteni városi élet magja, ebből kifolyólag azon a környéken, különösen a vár nyugati oldalán az idők folyamán rendkívül értékes régészeti anyag halmozódott fel, melyet ugyan a föld részben vagy egészében betakart, de amelyet bármikor fel lehetett tárni. Sajnos azonban a városvezetés, de a régészeti lelőhelyek és a műemlékek felügyeletével és védelmével megbízott helyi intézmények sem fordítottak kellő figyelmet ennek a helynek. Sőt, a nacionálkommunista rendszer tevőlegesen is törekedett arra, hogy ezt a régészeti lelőhelyet végérvényesen eltüntesse. Ennek a törekvésnek a nyomai most tárulnak a szemünk elé, amikor a helyi önkormányzat a régészeti lelőhely kellős közepén, az ortodox katedrális köré úgy szeretne mélygarázst építtetni, hogy a tervhez vélhetően nem készült olyan történeti és művészettörténeti előtanulmány, mely azonosította volna az ott rejlő objektumokat. Holott ez kötelező lett volna, ráadásul az előzetes régészeti feltárást sem lehetett volna megspórolni, mert a terület szerepel az Országos Régészeti Lelőhelykataszterben (RAN). Ehelyett eddig pusztán régészeti felügyelet történt.

Vasbeton akna

A fentiek után nem meglepő, hogy a felügyelettel megbízott régészek az elmúlt napokban több értékes leletre bukkantak ott: egy középkori templom falát, valamint a vár 18. században épült elővédművének egy szakaszát azonosították be. De előbukkantak más, régészetileg távolról sem értékes beavatkozások nyomai is. Doru Martat, a Körösvidéki Múzeum archeológusát megdöbbentette az ásatások során feltáruló, az 1970-es években épített hatalmas méretű vasbeton akna, ami a jelenlegi katedrális körüli területen kacskaringózik végig. A régész meglátása szerint teljesen érthetetlen egy ekkora vasbeton monstrum építése, amelyben tulajdonképpen három vékony fűtéscsövet helyeztek el. Hozzátette, hogy ez a beavatkozás durván megrongálta a régészeti lelőhelyet, és nagyon óvatosnak kell lenni, mert ha ész nélkül elkezdik bontani, azzal még nagyobb kárt tesznek a leletekben. Ezért is sietnek a régészek lehetőleg két-három héten belül feltárni az építkezési terület északkeleti részén talált anyagot, tette hozzá.

Tömbházak

Az első jelentős rongálást tehát az 1970-es évekbeli közmű-munkálat tette a régészeti területben. A pusztulás következő fázisa az új városközpont (Centru Civic) építésével következett el. Mint minden romániai nagyvárosban, a kommunista hatalom Nagyváradon is ki akart alakítani egy nagy tapsteret, melynek helyszínéül az akkor Augusztus 23. parknak nevezett Nagyvásártér és a vár közötti területet szemelték ki. Az elképzelés szerint a Szakszervezetek Művelődési Háza és a vár közötti részt kellett átalakítani, a vár felőli oldalon tömbházak és egy adminisztratív palota kellett volna helyet kapjon, a közúti forgalmat pedig a föld alá vezették volna. A projektnek alig titkolt szándéka volt a vár teljes eltakarása is. A vár előtt jelenleg álló két tömbházat Szabó Arnold tervezte, aki kezdetben Szász Pál építésszel dolgozott ezen a projekten. Mindketten tisztában voltak azzal, hogy a tömbházakat nem kellene oda építeni, de mivel ennek az elképzelésnek a hatalom mindenképpen érvényt szerzett volna, ezért döntöttek úgy, hogy inkább elvállalják ők a tömbházak megtervezését, és mint Szász Pál elmondta, ezért is tervezték ezeket meglehetősen távol egymástól, hogy közöttük azért látsszon valami a várból. Kapóra jött az is, hogy egy akkoriban neves bukaresti szobrász megtervezte a váradi magyarság által később csak „A három éhenkórász”-nak, a románság által pedig Frații Petreușnak nevezett Függetlenség Emlékművét, amit a két megépített toronyház közé helyeztek el.

Eltüntetni

A tömbházak építése a nyolcvanas évek elején kezdődött el, természetesen előzetes régészeti feltárás nem történt. Nagy Béla a Fáklya napilap tudósítója Mesél a föld… című, 1981. március 22-én megjelent cikkében számolt be az új közigazgatási központ építéséről. Az újságíró Hadnagy Árpáddal, a múzeum topográfusával járta be a terepet, és a szakember szavait is idézve ezt írta: „Ezen a helyen, ahol a város új közigazgatási központja megépül, egykor a középkori Nagyvárad egy része terült el. Az építkezéssel járó földmunkák során tehát óhatatlanul olyan földrétegeket bolygatnak meg – a szakemberek kultúrrétegeknek nevezik ezeket –, amelyek a történészek számára nem lehetnek közömbösek. (…) Mint vastag, fekete szőnyeg húzódik be a föld alá egészen alul egy félarasznyi vastagságú, sötét színű réteg. Úgy hisszük, nem járunk messze az igazságtól, ha a középkori város első nagy pusztulásának, a tatárdúlásnak tanúságát látjuk benne. Rogerius siralmas énekéből ismerjük 1241 tavaszának tragikus váradi eseményeit. Efölött húzódnak a középkor későbbi századait idéző városi életnek törmelékekben jelentkező, több méter vastagságot kitevő rétegben megtalálható emlékei, el egészen 1660-ig. A középkori város élete itt ekkor szakadt meg. – Megtaláltuk az osztrákok által feltehetően a 18. század első évtizedeiben részlegesen megvalósított védelmi ékműrendszer egyik délnyugati szárnyát és ennek falába beépítve egy már robbanó ágyúgolyószilánkra leltünk. (…) A földmunkák tovább folynak – sajnos, a közeljövőben csak éjszaka, nem kis nehézség elé állítva a megfigyelőket –, igazolva azt, hogy a szakemberek érdeklődése nem alaptalan.” Nagy Béla fellelkesült attól, hogy előkerültek a védmű részei, ezért dr. Liviu Borcea történésszel közösen azzal a kéréssel fordultak a megyei művelődési és nevelési tanácshoz, hogy a műemléki védettséget érdemlő területen ideiglenesen állítsák le a földmunkákat, az építészek pedig a védműrendszer napvilágra került szakaszát illesszék be az építendő toronyház szerkezetébe. Mint Nagy Béla visszaemlékezik, az illetékes elvtárs pozitívan, megértéssel fogadta a javaslatot, ami reménnyel töltötte el a javaslattevőket. De a történet végkimenetele mindent elmond az akkori hatalom hozzállásáról. Idézzük Nagy Bélát: „Annál nagyobb volt a másnapi döbbenetünk. Nem akartunk hinni a szemünknek. Reggelre ugyanis az a »közös építészeti örökség«, amelynek megmentése végett felléptünk, egyszerűen eltűnt. Az éjszaka folyamán teljes hosszában, széltében és mélységében feltöltötték. Ahogy akkor mondtuk – bedózerolták. Egyik pillanatról a másikra tárgyát veszítette tehát az ügy és a továbbiakban már nem volt miről beszélni. Az asztallapot idéző simaságúvá gyalult terep már az építkezés következő fázisához való előkészítettséget mutatta.” (Nagy Béla: Az átkosból jelentem… Nagyvárad, 2019, I. kötet,340. oldal). A két toronyház tehát megépült úgy, hogy az illetékesek tudtak arról, hogy régészeti leletek tűnnek el. A nyolcvanas évek legvégén a város és a megye adminisztratív székhelyét is fel akarták építeni a két tömbház közé. Már a tervezést is elkezdték, de végül az elképzelés nem valósult meg.

Katedrális

A katedrális építése. Archív felvétel

A forradalmat követő új rendszerben tovább pusztult a régészeti lelőhely: a Függetlenség Emlékművet elbontották, az ortodox egyház megszerezte a telket, és oda kezdte el felépíteni a katedrálisát. Az akkori időszakot így idézi fel Emődi Tamás építész, aki akkoriban régészeti kutatásokat végzett ott: „A katedrális építésekor nem történt semmiféle régészeti feltárás. 1995-ben, amikor az alapozását elkészítették, még nem létezett ugyan műemlékvédelmi törvény, de a műemléki előírások betartását és a régészeti felügyeletet mind az illetékes múzeumnak, mind az akkori Művelődésügyi Inspektorátusnak biztosítania kellett volna, főleg miután elkezdődtek a gépesített ásatások és előkerültek az első sírok. A múzeum nyújtotta felügyelet hiányában tett saját megfigyeléseink alapján egy legalább öt sírrétegből álló temető húzódott itt, a legkorábbi 13–14. századi, a legkésőbbi pedig körülbelül az 1540-es évekből származik. Már akkor előbukkant egy egyházi épület rövid szakasza, több középkori épületalap és az elővédmű egy része, sőt ezek publikálására is sor került, az eredmények tehát ismertek” – teszi hozzá.

Elővédmű

A váradi vár nyugati oldalán akkor, és most is előbukkanó elővédművet 1732-ben terveztette a bécsi Haditanács egy Doxat nevű mérnökkel, tudtuk meg Emődi Tamástól, aki így folytatta: „Ez egy Vauban-rendszerű, W alakzatú építmény volt, ami azt a célt szolgálta, hogy ostromkor nehezítse a támadóknak a várbejárat közelébe férkőzését. Ez a 19. század végéig majdnem teljes egészében állt, volt rajta két őrház is, melyeket csak az 1980-as években bontottak el. Az elővédmű szerepel minden 19. századi Várad-térképen, csak az árkaikat töltötték fel. Nagyon látványos lenne ma is, ha a nyolcvanas években ezt nem kezdik el elbontani”. Az építész hangsúlyozza, hogy nem szisztematikusan bontották el az elővédmű középső részét, hanem apránként, egy-egy újabb beruházás kapcsán. Egy nagy méretű szökőkutat is elkezdtek oda építeni, amihez egy víztározó tartozott volna, majd a katedrális alapozási munkái során metszették ki belőle a legnagyobb szeletet.

Mélygarázs

Mivel, mint említettük, a középkori város területén belül a két tömbház közötti terület a December 1 park széléig külön kódszámmal is rendelkező régészeti lelőhely (a helyszínről részletesebben Emődi János: Contribuții la cunoașterea istoriei construcției cetății renascentiste din Oradea CRISIA Anuarul Muzeului Țării Crișurilor nr. 29. Oradea, 1999, 59–118. oldal), mely nemcsak az Országos Régészeti Lelőhelykataszterben szerepel, hanem Nagyvárad városrendezési tervének régészeti előtanulmányában is, így Emődi szerint, mint minden állami beruházásnál egyébként, a megvalósíthatósági tanulmánynak elemeznie kellett volna, hogy milyen várható régészeti objektumok találhatók a területen, és nem most kellene rácsodálkozni arra, hogy mit rejt a föld mélye. A mélygarázs kivitelezési tervében a rövid, vársánc felőli szakaszt leszámítva sehol sincs szó az elővédmű esetleges maradványairól, a többi régészeti objektumról, azok potenciális bemutatásáról nem is beszélve, ami jól illusztrálja, hogy amennyiben a beruházó zökkenőmentes kivitelezést szeretett volna, azt előzetes, legalább szondázásos feltárásnak kellett volna megelőznie – fejtette ki a szakember.

Mi a teendő?

Felvetődik a kérdés, hogy mi az, ami ennyi múltbeli pusztítás, nemtörődömség és hanyagság után még megmenthető ezen a területen. Emődi Tamás szerint a törvényi előírások szerint a továbbiakban a teljes építkezési területet régészetileg tehermentesíteni kell, azaz az értékelhető középkori objektumokat fel kell tárni. „Ez óriási terület, mintegy 8500 négyzetméter, amiből persze nagy felületeket bolygattak már, de így is legalább ennek a harmadában számítani lehet aprólékos munkára, ez akár hónapokat is igénybe vehet” – mondta. A szakember kifejtette, hogy temetőket nem szoktak bemutatásra megtartani, a sírokat viszont egyenként kell feltárni és dokumentálni, a helyszínen azonosított alapozásokról pedig a Nemzeti Régészeti Bizottság és a műemléki hatóság dönti el, hogy miként történhet konzerválásuk vagy elbontásuk. „Esetünkben már nem valószínű, hogy középkori felmenő falakat találnak, mert a sírokkal egy szinten bukkantak rá az alapozásokra, az elővédműnél viszont kérdéses, hogy mennyire összefüggő falak kerülnek elő, avagy csupán csonkok. A romok azonosításánál a város több egyházi épülete is szóba jöhet, az ismert adatok elég bizonytalanok e tekintetben, ezért is lehet döntő szerepe ebben az archeológiának. Templomromoknál minimális követelmény szokott lenni a maradványok konzervált falkoronájának bemutatása, vagy legalább az alaprajz kirajzolása a burkolatban, turisztikai látványosságként, ez nyilvánvalóan legalább részleges tervmódosítást igényelne. Ezt meglehetős szűklátókörűség lenne kényszerként értelmezni, ennél jóval nagyobb a turisztikai és tudományos hozadéka, és inkább kihasználni kellene, semmint sopánkodni rajta. Mind a szisztematikus előzetes kutatásokra, mind a tervadaptációkra létezik egyébként akár közeli példa is, gondoljunk csak az uniós forrásokból elkészült térrendezésekre Temesvár több tere és utcája, illetve villamosvonalai felújítása esetén, vagy Nagybányán az István torony mögötti térre: utóbbinál három akkor előkerült középkori templom alapjainak bemutatását integrálták bele a tervbe. A pozitív eredmények mutatják, hogy a sikeres modernizációs vagy rehabilitációs terveknek mindenütt a gondos előkészítés a záloga” – fogalmazott Emődi Tamás.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában