Kuriózum

2021.01.23. 09:20

Fehér Dezsőné Breitner Janka nyomán – „Az ismeretlen Léda”

Imre Zoltán

III. rész

Az előző rész tartalmából: Felteszem a kérdést, mivel segíthette Dénes Zsófia Jankát? Hiszen Janka ismerte igazán Brülléket férjén, Dezsőn keresztül a váradi újságírás és literatúra fejlődését, a bálokat, színházi eseményeket, egyszóval mindent, ami akkor Nagyváradon pulzált. Dénes Zsófiának jóval kevesebbről volt valós képe, Ady Endrét szinte csak pár napig mondhatta magáénak (igaz, már két kiadványa megjelent Ady Endrével kapcsolatban, méghozzá az Élet helyett órák. Egy fejezet Ady életéből; Pantheon, Bp., 1939 és Az ismeretlen Ady (Ady Lajosné nevével, Budapest, 1942).

Brüll Adél – a PIM tulajdona

Vajon ez a „nagy” segítség Zsófiától nem az ellenkezőjét takarja? Hogy Jankán keresztül kaphasson minél több támpontot Adyról, asszonyairól és Nagyváradról? Inkább efelé hajlok, miért? Fehér Dezsőné adja meg a választ: „Harmincnyolc éven át voltam annak a néhai lapszerkesztőnek felesége, akinek lapjától elindult Ady Párisba. Ady házunkkal szemben lakott, nálunk étkezett, nálunk élt. Jó barátai voltunk, az uram is, én is. (…) Túl sok hamis képet, néhol akart, másutt jóhiszemű megtévesztést, végül elúszó, buborékszerű fellengzéseket kaptam már róluk az Ady-irodalomban. Nem a pontos igazat, a keltezések vasszerkezetével alátámasztott adatokat – azt a képet, amelyet dokumentumok világítanak meg s igazolnak. Iskolám volt erre, hiszen életem legjava redakcióban folyt le: a riport csak igaz lehet utolsó betűig vagy semmilyen.”

Tehát Janka szavaival élve „Iskolám volt erre, hiszen életem legjava redakcióban folyt le” – és ez valóban így volt. Férjének sokat segített a Nagyváradi Napló szerkesztésében. Szóval ahogy érezni lehet, nem volt semmi szüksége Zsuka segítségére. Ami még a történethez hozzátartozik, hogy Breitner Janka meg sem említi Zsukát a kötet kéziratában. De mit mond Zsuka?

Dénes Zsófia könyvének borítója

Az Akkor a hársak épp szerettek című kötet előszavából idéznék: „A kollégák, szerkesztők, írók, művészek vendéglátásunkra az újságíróklubban bankettet rendeztek. Ott találkoztam Fehér Dezsőnével. Első látogatásom másnap neki szólt; a városból ő érdekelt a legjobban. Váradon akkor már senki sem élt, aki Adyval valamikor szoros barátságban lett volna. Csak ő. Házában Ady mindvégig otthon volt. (…) Ma is látom, ahogy elém jön: hatvanöt év körüli, magas, szép termetű asszony. Bőre kreol, szeme fekete, de tekintetét meg fakítja és bizonytalanná teszi a műtét utáni vastag szemüveg. (…) Sajnálatomra már itt meg kell jegyeznem: az utóbb létrejött munkakapcsolaton kívül nem tudtunk mélyebb barátságot kötni. (…) Fehérné légköre eltikkasztott. Föld és föld, sohasem szárny. (…) Fehérné karácsonyi látogatásom alkalmával azt mondotta, azért örült meg jöttömnek, mert olvasta Adyról írt könyvemet, az Élet helyett órákat. Elmondta, ő is szeretné megírni emlékeit, sok mondanivalója van, nem ismert adatok, legelsősorban is Lédáról, aki iskoláslány kora óta barátnője volt, de egyedül nem mer írásba fogni. Nem ért hozzá, vallotta őszintén. Viszont egész sereg kiadatlan levele is van Lédától, Adytól, Csinszkától, Török nagymamától, Ady Lőrincnétől, részben igen meglepő, sokat megmagyarázó levelek. Később egyenesen megkért: vállaljam el, írjam meg én az ő emlékeit. Elvállaltam.” Ezek azok a kijelentések Dénes Zsófia tollából, amelyek vitathatóak. Janka fél életét a Nagyváradi Napló szerkesztőségében töltötte, segített férjének, szerkesztett, korrektúrákat végzett, támasza volt férjének. Zsuka kétségbevonható kijelentései inkább arra engednek következtetni, hogy könnyűszerrel, információkhoz jutva, felfelé ívelő pályafutásának egy sarokköve jelenhetett meg előtte. Jankát nehezen fogadja el, nem bírja személyiségét, hallgatja, beletúr a levelekbe, fotók közé, a még nem teljesen elfeledett emlékekbe úgy, hogy még vissza sem juttatja ezeket jogos tulajdonosához (az előző cikkben olvashattak erről). Janka az a bohém asszony volt, akivel Brüll Adél – Léda – jól érezte magát. Akivel jókat szórakozott, pasizott, hiszen tudjuk jól, hogy egy ideig ugyanaz a férfi volt mindkettőjük szeretője, az a bizonyos Halász Lajos – de ez egy másik történet. Ebbe a képbe nem fért bele Dénes Zsófia, aki csak pár napig bírta ki Adyt. Lédát egyáltalán nem szimpatizálta, tehát eleve az Akkor a hársak épp szerettek című könyve nem fedi a valóságot. Mit mond Brüll Berta Kotzó Jenőnek 1958-as keltezésű levelében Dénes Zsófiáról és erről a kötetről? „A nyár folyamán felkeresett engem Rozsnyai Kálmán, akivel régen ismertségben voltam. Említette, hogy lent járt Váradon, felkereste Fehérnét és nagy csodálkozással látta, hogy a könyvet Dénes Zsófia írja. A következő megjegyzést fűzte hozzá: »Nem nagy öröm lesz a könyvben … tudva tudott milyen rossz indulatú és agresszív D. Zs. És mennyire Léda ellenes.« Én Levélben szemrehányást tettem Fehérnének aki megnyugtatott, hogy a könyv az ő Fehérné … után íródik és kutatásaiban is szépen halad és ha meglesz ide adja nekem a kéziratot. (…) ” Majd következik egy érdekes rész a levélben: „Mikor a D. Zs. könyve megjelent, nem hogy örömöm nem volt benne de egyenesen belebetegedtem ennyi ronda, piszkos rágalmazásba (…)”. Majd következik egy remegő kézzel aláhúzott rész: „Miután tudomásomra jutott, hogy minden Önnél (Kotzó J.) lett letétbe helyezve, felmerül a kérdés, hogy talán D. Zs. könyve nem az eredeti kézirat, mert nem tudom Fehérnéről feltételezni, hogy ilyesmit írhatott volna (…)”.

Brüll Berta levele Kotzó Jenőnek (részlet) – a nagyváradi Ady-múzeum tulajdona

Egyre érdekesebb a történet, de ne szaladjunk előre, most pedig lássuk tovább Janka kiadatlan kéziratának történetét.

„A négy elemit Váradon magániskolában végzi. Jól tanul és csintalan. Tanítói szeretik, de a magaviselet kalkulus körül rendszerint bonyodalmak vannak. Túl élénk. Kitűnően tornászik és mivel akkoriban emeletes házban laktunk, szenvedélye, hogy a legveszedelmesebb tornagyakorlatokat szobája nyitott ablakában végezze. Nem lehet eléggé felügyelni rá… Ekkor tragikus eset történik a tőszomszédságunkban. Velünk egy házban a Kapucinusban egy emeleten Osvát Ernő (későbbi Nyugat-szerkesztő) szülei laknak. Ott több gyermek van, Osvát Ernő öccse kis másfél éves fiúcska, annyira szereti a dadáját, hogy amikor az lemegy valamiért, felkapaszkodik az ablakba, úgy les utána. Ez a kisfiú kiesik az ablakból és szörnyethal, szegényke. Az eset annyira hat szüleimre, hogy nincs többé nyugtunk az emeletes házban, sietve átköltöznek földszintesbe – Adél miatt: mert az ő mozgékonyságától és bátorságától minden nyaktörő kísérlet kitelik. Kilenc és féléves korában kerül Bécsbe az akkoriban híres Paulus-féle leánynevelő intézetbe. Ott jó pedagógusok veszik át és megértik, hogy ezt a gyermeket csak szeretetteljesen és egyénien lehet vezetni, ezért öt esztendőn keresztül nincs is rá panasz. Sőt, ő a legfiatalabb az intézetben és mindenki dédelgeti. Érdekes az, hogy mennyire megmutatkozik már akkor, hogy természete szeretetre szomjazik. A tanárnő, ki anyánknak rendszeresen levelekben beszámol róla, egy időben azt írja, hogy Adél búskomor lett. Szomorúsága, levertsége okáról a leányka mélységesen hallgat, de a szeretetteljes faggatás végül kiveszi belőle, hogy őt nem úgy szeretik otthon, mint a többi leányt. Azok »oly gyönyörű érzelmes leveleket kapnak« – ő nem. Ebből azt következteti, hogy őt az otthonában »senki sem szereti«. Meggyőzik az ellenkezőjéről – hogy minden szeretetnek, a szüleinek is, más-más természete és hogy olvadozó levelek nélkül is gyengéden szeretik őt szülei – mire elfogadja ennek lehetőségét és szemmel láthatóan megnyugszik. Tanárnője nem győzi dicsérni jellemét. Egyik levelében szó szerint írja róla: »Adele hat einen der edelsten Charaktere, den ich meinen Praxis zu leiten hatte« (Adél az egyik legnemesebb karakter, akit praxisommal kellett vezetnem). Azért azt is elismétli ugyanez a nevelő, hogy igen lobbanékony természetű. Azonban részéről elég egy intő szó és azonnal összeszedi magát…, aminek titka az, hogy ez a nő szeretetet mutatott iránta. Adél, a dacos, lázadozó, hamar elvaduló gyermek, jóságra és lelki-közeledésre mindig simulékony lett. Amikor elkerült az intézetbe (kisded korának német ajkú óvónői ellenére), egyetlen szót sem tudott németül. Néhány hónap elteltével azonban már német levelet ír haza s oly szépen halad, hogy egy osztályt át is ugorhat. Így marad hat év helyett csak ötig a polgári osztályokat jelentő intézetben. Tizennégy éves, amikor hazakerül. Nagy, fejlett leány. Folyékonyan beszél németül, franciául, angolul, műveltnek látjuk, érezzük. Minden vágya az, hogy tovább tanuljon. De a nevelőnők, kiket házunkba ajánlanak, nem elégítik ki nagyra törekvését. Rájön, hogy az intézet elsőrendű tanárnői után ezektől a kopottas tudású, szűk látókörű mesterektől nem tanulhat sokat – és ráveti magát az olvasásra. Sokat akar tudni, tehát mindent elolvas, amihez hozzáférhet, válogatás és céltudatos rendszer nélkül. Szépírókat ép úgy, mint tudományos munkákat, bölcsészetet, társadalomtudományt és művészettörténelmet. Az utóbbi volt kedvenc tanulmánya. Többször kifejezte vágyát, bár íratnák be szülei egyetemre. Mert, amint mondotta, még az orvostudomány is vonzza. De a mi családunk konzervatív felfogású volt és a legnagyobb elképedéssel vette, hogy Adél egyetemi hallgató szeretne lenni. Nővéremnek ezt a vágyát oly rideg elutasítással fogadták, hogy még beszélni sem volt szabad róla. Ennél a pontnál pedig meg kell hagyjam, nem Anyám ellenezte a dolgot ily döntően, ő volt legmegértőbb Adél e törekvésével szemben. A rideg elutasítást ezen a téren Apánk és Nagyanyánk (Apánknak Anyja) képviselte”.

(Folytatjuk.)

Borítókép: Boríték Brüll Bertától, Kotzó Jenőnek címezve. A nagyváradi Ady-múzeum tulajdona

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában