Szociális szösszenet

Tóth Ágnes

A szembejövő, ha nincs rajta a maszk, mert dohányozik, a képedbe fújja a cigarettafüstöt, vagy előtted menve eregeti az utcán, parkban a bűzt, ahová elmentél friss levegőt szívni és akarva akaratlanul beszívod, amit a tüdejéből kiereszt és nem tudod fertőző-e?

Mert maszk ide vagy oda a levegővel együtt a füst szaga is áteresztődik a „védő pajzson”. A kutyasétáltató ebe neked ugrik, mert nem tartják pórázon. Belelépsz a kutyagumiba, rágógumiba, köpedékbe, az eldobott, széttaposott csokoládédarabba. Az üzletben a pénztárnál sorban állva egyesek, belefúrják magukat a hátadba, hiába hallják naponta, hogy fontos a távolságtartás… A buszon, villamoson megrökönyödve tapasztalod, hogy legtöbben nem tudják hogyan kell viselkedni, mert pont ezt nem tanították meg nekik sem otthon, sem az iskolában. Pedig tudni kellene hogyan viselkedjünk az utcán, közösségben, üzletben, hivatalos intézményben, vendégségben, étteremben, munkahelyen. Hogyan bánjunk az öregekkel, a gyerekekkel, a betegekkel, a szomszéddal. Anyánkkal, apánkkal.

Hogyan viselkedjünk a közszállítási járműveken, ahol most éppen utazunk, alig jutva levegőhöz. Egyesek a mondanivalójukat átkiabálják a másik oldalon ülő utasnak, mások telefonálnak, beleordítanak a készülékbe, veszekednek vagy éppen tanácsokat kiabálnak a vonal másik végén lévőnek, jó hangosan, hogy a maszkon át is hallható legyen, miközben már vagy 10 perce tetézi a hangzavart a velem szemben ülő hat év körüli srác a sírásával, ordításával. Rúgja a nagyit, öklével veri az ablaküveget, köpköd, hisztizik, mert nem adják oda neki a csokit ebéd előtt. Senki nem szól rá. Mikor úgy érzem, már nem bírom tovább, végre felállnak és leszállni készülnek. A kis ördög pólója kisimul és a mellén nagy piros betűk hirdetik: „The best kid” – A legjobb gyerek!

Borítóképünk illusztráció