marad a konfliktus

2020.12.09. 09:31

Néppárt: Bihar megyében nem volt igazi összefogás

A parlamenti választások eredményeit, illetve a megyei magyar-magyar politikai helyzetet értékelte tegnapi sajtótájékoztatóján Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, az Erdélyi Magyar Szövetség társelnöke, illetve Habinyák István, a Néppárt Bihar megyei szervezetének elnöke. Bár örvendenek az országos eredménynek, elmondásuk szerint Bihar megyében „rajtuk kívülálló okok miatt” nem született meg a valódi magyar-magyar összefogás.

Fotó: A szerző felvétele

János Piroska

„A parlamenti választásokon az új magyar egység, ha még nem is abban a teljes formájában, ahogy szeretnénk, de körvonalazódott azzal, hogy hárompárti megállapodás jött létre a parlamenti indulás kérdéséről. Ennek az eredménye mai tudásunk szerint az, hogy egyrészt a Magyar Polgári Párt színeiben is lesz képviselő a román törvényhozásban, és reményeink szerint az Erdélyi Magyar Néppárt színeiben is mandátumot szerez egy képviselő” – jegyezte meg Csomortányi István, az EMNP elnöke, az EMSZ társelnöke. Utóbbi esetében a tegnapi sajtótájékoztató ideje alatt még nem ismerték a végleges számokat, de Csomortányi elmondása szerint az EMNP-és képviselő esélye kilencven százalék fölötti. „Ez azért fontos eredmény az EMNP szempontjából, mert a párt megalakulása óta eltelt kilenc esztendőben még nem nyílt arra mód, hogy képviselőt küldjünk Bukarestbe” – tette hozzá.

A társelnök elmondása szerint az EMSZ országos szinten kivette a részét a kampányból. Fontos részeredménynek tekintette a háromszéki, néppártos polgármester által vezetett Esztelneken jegyzett részvételi arányt, ahol a polgárok kétharmada élt szavazati jogával, első helyen szerepelve ezáltal megyei szinten, de a sikerek közé sorolta az általuk irányított Székelykeresztúron és Szentegyházán jegyzett részvételi arányt is. Az EMNP képviselőjelöltje, a székelyudvarhelyi Zakariás Zoltán jelen állás szerint nagy bizonyossággal képviselői mandátumot szerzett, az ő személye biztosította a kapcsolatot a székelyudvarhelyi városvezetéssel, Gálfi Árpád független polgármesterrel, aki támogatólag szintén részt vett a kampányban, illetve az MPP is segített, így meglátásuk szerint ennek az összefogásnak is köszönhető az, hogy az RMDSZ hat százalék körüli eredményt ért el. Maros megyében az MPP képviselőjelöltje a mandátumot szerzett Kulcsár-Terza József. „Bizonyosságot nyert és úgy látom, hogy az RMDSZ részéről is országosan elfogadták azt a tételünket, amelyet az önkormányzati választások alatt fogalmaztunk meg: az önkormányzati választáson szükség van a versenyre, hiszen nem élhet az erdélyi magyar közösség egypártrendszerben, ugyanakkor az országos választásokon meg kell tudni állapodni. Ezek az eredmények azért is fontosak, mivel azt látjuk, hogy a román törvényhozásban nyolc év után ismét benn lesz egy szélsőségesen nacionalista, soviniszta politikai alakulat, ami tovább fogja erősíteni azt a magyarellenes hangulatot, ami az elmúlt egy-két évben tapasztalható volt. Ilyen körülmények között külön fontos az, hogy létezzen magyar-magyar párbeszéd” – fogalmazott. Csomortányi elmondása szerint az EMNP az összmagyar siker érdekében az önkormányzati választásokon is engedett a saját politikai érdekeiből, illetve a parlamenti választások előtt is elfogadták azt, hogy a „támogatottságukhoz képest” 4–5 mandátum helyett két mandátummal szerepeljenek a közös listán.

Az országos megállapodást és jó példákat tekintve Csomortányi István elmondása szerint kivételt képez Bihar megye, ahol „rajtuk kívülálló okai” vannak annak, hogy nem tud egy valódi és szerves magyar-magyar együttműködés létrejönni. Habinyák István, a Néppárt Bihar megyei szervezete elnökének elmondása szerint a megyében nem volt igazi összefogás, meglátásuk szerint egy RMDSZ-pártkampány folyt, amelyben olyan kampányanyagok jelentek meg, amelyekről a Néppárt megyei szervezetével nem egyeztettek, a Bihar megyei listán induló Oltean Csongor pedig előzetes egyeztetés nélkül kereste fel a néppártos önkormányzati képviselőket. „Arra a kérdésre, hogy miért nem egyeztetnek a megyei vezetőséggel, az volt a válasz, hogy mi nem vagyunk hajlandóak arra, hogy kiegyezzünk velük. A valóság az, hogy meg se próbálták velünk felvenni a kapcsolatot, hanem az országos egyezménnyel a zsebükben önkényesen elkezdték a kampányt és felkeresték a tanácsosainkat, önkormányzati képviselőinket” – nyilatkozta a megyei elnök, akinek elmondása szerint „nincs ok a pezsgőbontásra”, ugyanis míg megyei szinten az RMDSZ 1992-ben 88.000 szavazatot kapott a szenátusra, addig 2020-ban 38.000 körüli szavazat gyűlt össze, országos szinten pedig a kilencvenes években magyar képviseletre leadott kicsivel több mint egymillió szavazat után idén 322.000 körüli voksot kapott a magyar képviselet. „A magunk nevében gratulálunk a bejutottaknak, sok sikert kívánunk a megkezdett munka folytatásához, viszont helyi szinten úgy gondoljuk, hogy szükség lenne egy megújulásra, hogy olyanok vezessék a Bihar megyei szervezetet, akik képesek az együttműködésre és valódi összefogásban gondolkodnak” – fogalmazott a megyei elnök.

„Minekutána az EMNP 2020-ban meg tudott állapodni a Magyar Polgári Párttal és szövetséget tudott kötni vele, meg tudott állapodni országosan az RMDSZ-szel és az ország valamennyi megyéjében – Bihar kivételével – ez a megállapodás működni tudott, onnantól kezdve azt gondolom, világos, hogy a Bihar megyei áldatlan állapotoknak az okozója nem a Néppárt, hanem a helyi RMDSZ-es vezetőknek egy része, akik sajnálatos módon nem engedik azt, hogy olyan típusú magyar-magyar megállapodás jöjjön létre, amely teret adna az alternatív véleményeknek is. Bihar megyében diktatórikus magatartás jellemzi ennek a néhány embernek a működését. Az egész magyar közösség Bihar megyei képviseletét rombolják azzal, hogy akadályozzák a valódi magyar-magyar együttműködést” – tette hozzá Csomortányi István.

„Van egy óriási tartozása a Bihar megyei RMDSZ-nek: néhány hónappal az önkormányzati választások után illene elnézést kérniük azért, amiért nemzetárulónak titulálták a Néppárt jelöltjeit azért, mert élve demokratikus jogukkal, jelöltként indultak az önkormányzati választásokon, például Bihar megye elnöki mandátumáért, hiszen az eredmények bebizonyították azt, amit mi végig mondtunk: nem csökkentette egyik magyar tanácselnök győzelmi esélyeit sem, hogy két jelölt volt, hiszen Ilie Bolojan ötszörös különbséggel győzött. Ilyen körülmények között nyilvánvalóan hazugság az, hogy mi bárkinek a győzelmét megakadályoztuk volna, viszont azzal a demobilizáló kampánnyal, amivel esélytelennek titulálták és nemzetárulónak bélyegezték a Néppártot, elérték, hogy Nagyváradnak nincsen ma magyar alpolgármestere. Nagyon nehéz meggyőzni az aktív kampányolásról egy olyan helyi szervezeti vezetőt, akit ezelőtt két vagy három hónappal nemzetárulónak neveztek” – fejtette ki véleményét az országos elnök.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában