BN-kalendárium

2020.12.22. 09:00

Barangolás letűnt idők nyomában

Fotó: Facebook/Bályok község

„A várak, kastélyok értékes műemlék jellegük mellett mindig is hordoztak magukban valami előkelőséget, titokzatosságot, előszeretettel társítunk hozzájuk legendákat. Olyan épületek ezek, amelyeket bebarangolva, vagy kívülről csodálva, kimozdítanak a hétköznapok szürkeségéből, és mikor ne vágynánk el jobban gondterhelt jelenünkből, mint most, amikor egy világjárvány kényszerít a négy fal között ücsörögni?” – indítja írását János Piroska kollégánk a 2021-es BN-kalendáriumban.

A megye északi határában fekvő Bályok Károlyi-Degenfeld kastélya kihasználatlanul várja jobb sorsát. Ide, valamint Székelyhíd és Szentjobb várába invitálja a szerző önöket, egy képzeletbeli körútra, ezen gyakran elfeledett épületek történetének megismerésére.

Ha a bályoki kastély még elhanyagoltan is, de áll, s olykor-olykor felcsillan a remény megmentésére, egészen más helyzetben van mintegy 38 kilométerrel arrébb Székelyhíd vára, melyet nem az enyészet tett tönkre, hanem emberi kezek csaknem négy évszázaddal ezelőtt.

A székelyhídi várhoz hasonlóan a szentjobbi sem magasodik már a Hegyközben. Jelentősége egyértelműen Bocskai István, majd Rhédey Ferenc birtoklása alatt nőtt meg, mindketten birtokközpontként, nemesi rezidenciának használták, sok időt töltöttek falai között, a Rhédeyek udvari papot tartottak itt.

Barangoljon egyet megyénk elfeledett örökségeinek falai között a 2021-es BN-kalendáriummal!

2021-es évkönyvünk ára 12 lej, és a következő helyszíneken lehet megvásárolni.

1. Nagyvárad és a megye azon bódéiban, ahol a Bihari Naplót is árusítják

2. A szerkesztőség (Dacia sugárút 34. szám) földszintjén lévő apróhirdetési osztálynál; a December 1 tér 2. szám alatti reklámirodánkban

3. Székelyhíd – Balog Emese (ajándékbolt)

4. Bihardiószeg – Bibor borászati szaküzlet (Livezilor 40.), Törő Gyula (Livezilor 156., papíráruüzlet)

5. Érmihályfalva – Tămăşdan Ibolya (Republicii utca, központbeli újságosbódé)

6. Nagyszántó – református lelkészi hivatal (Magyar u. 73. sz.)

7. Margitta – Kercsó Jutka (Republicii út 2.)

8. Nagyvárad – Illyés Gyula Könyvesbolt (Jean Calvin utca 2.), Dávid könyvüzlet (Városháza/Primăriei utca 4.), Libris Antica könyvüzlet (Aleea Gojdu 2. szám)

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában