Lelkigyakorlat

2020.12.03. 12:29

„Aki mindvégig kitart, az üdvözül”

Ciucur Losonczi Antonius

A nagyváradi ferences harmadrend közreműködésével november 29. és december 1. között adventi lelkigyakorlatot tartottak a Barátok templomában. Az utolsó napon, kedden este Giosanu Leonard segédlelkész elmélkedett, a téma pedig a kitartás volt. Utalva arra, hogy a közösség tagjai közül egy személy a szertartás keretében megújította tavaly ilyenkor tett fogadalmát (mely által kifejezésre juttatta, hogy az eddigieknél is jobban törekszik arra, hogy Istennek szolgáljon, a tanításait tiszteletben tartsa és Assisi Szent Ferenc lelkületével élje a mindennapjait), a tisztelendő arra hívta fel a figyelmet, hogy a felsoroltakhoz is kitartás kell. Úgy fogalmazott: „aki mindvégig kitart, az üdvözül”, de résen kell lennünk, mert ha gyengének mutatkozunk, akkor könnyen a Sátán játékszereivé válhatunk. Ezért kell Isten áldását kérjük, hogy amibe belekezdtünk, azt véghez is vigyük, és ne torpanjunk meg útközben. Isten segít nekünk, hiszen neki ez nem nehéz, de ehhez a mi közreműködésünkre is szükség van. Felelőtlenség volna, ha csak a saját erőnkre támaszkodnánk, inkább az Úrtól kell kérnünk a kegyelmet a kitartáshoz, a buzgósághoz, és ennek a háttere az imádkozás. Törekedjünk ugyanakkor szüntelenül a jóra, ne szalasszunk el egyetlen lehetőséget se ennek megtételére. Advent egyetlen napja se teljen el úgy, hogy ne harcoltunk volna hatásosan a bűn ellen, és szívből készüljünk a szeretet ünnepére – tanácsolta Leó atya.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában