Megelőzés

2020.10.28. 13:25

Oltassuk be magunkat influenza ellen

Noha egy újfajta koronavírus-járvány tombol a világon, nem szabad megfeledkeznünk a „régi” vírusról, az influenzáról sem. Most érkezett el az influenzaszezon, most érdemes beoltatnunk magunkat.

Pap István

Noha úgy tűnik, hogy az influenza elleni oltásnak nincs semmilyen befolyása az új koronavírus megjelenésére, terjedésére, illetve lefolyására, az viszont tény, hogy nagyon megterhelő az emberi szervezetnek az, ha egyszerre kapja el valaki az influenzát és az új koronavírust is, tehát már csak ezért is érdemes oltással védekezni az influenza ellen. Ezt javasolja Dorel Țîrț, a Bihar Megyei Közegészségügyi Igazgatóság szóvivője is, aki lapunknak elmondta, hogy ebben a hónapban megérkezett az egészségügyi minisztériumtól az influenza elleni oltásoknak egy része, amelyeket már át is adtak a háziorvosoknak.

Az egészségügyi minisztérium az ebben a témakörben kiadott, október 19-iki közleményében tudatta azt, hogy az influenza elleni idei, szeptemberben kezdődött program keretében októberben 500 ezer influenza elleni oltóanyagot osztottak szét a közegészségügyi igazgatóságokon keresztül a háziorvosi rendelőknek. A minisztérium ebben az évben három millió dózist szerzett be, a dupláját a tavaly megrendelt mennyiségnek, hogy minél több veszélyeztetett személyt tudjanak beoltani. A szaktárca közleményéből az is kiderül, hogy a következő százezer dózis november elején fog eljutni a háziorvosi rendelőkbe. Ezeket az oltásokat ingyen kapják meg a veszélyeztetett csoportokba tartozó személyek, azaz a hatvanöt év felettiek, a krónikus betegek, főként a szív- és légúti betegségekben, valamint anyagcsere problémákkal küzdő személyek, továbbá a közösségi otthonokban élő gyerekek és öregek, valamint az egészségügyi személyzet és a terhes nők is.

Nem mindenkinek ingyen

Dorel Țîrț elmondta, hogy hetente összesítik a statisztikát arról, hogy a megyében hányan kapták meg az oltást, ez az adat a napokban lesz frissítve. Hozzátette, hogy a lakosság általában be is oltatja magát, tehát a készletek általában elfogynak, majd hangsúlyozta, hogy nem mindenki számára ingyenes az influenza elleni oltás. „A háziorvosoknak van kimutatásuk arról, hogy kik tartoznak a veszélyeztetett csoportokba, és ők kapják meg ingyenesen az oltást. A nem veszélyeztetettek a gyógyszertárból kell megvegyék a készítményt, azt persze kérhetik, hogy a háziorvos beadja nekik a megvásárolt oltást” – fogalmazott Țîrț. Mindazonáltal a DSP mindenkinek azt javasolja, hogy oltassák be magukat egyszer egy évben influenza ellen, lehetőleg az influenzaszezon kezdetén, tehát október-november időszakban.

Nem kapható

Akik tehát nem tartoznak a veszélyeztetett csoportokba, maguk kell megvegyék a védőoltást, a probléma csak az, hogy jelenleg a Bihar megyei patikákban hiánycikk az influenza elleni oltás. Ezt tudtuk meg Nemeth Sebastiantól, a Bihar Megyei Gyógyszerész Kamara elnökétől, aki azért azonnal hozzáfűzte, hogy november első hetében valószínűleg ismét megérkezik az országba az újabb oltásmennyiség. Az elnök elmagyarázta, hogy két ok miatt vált hiánycikké ez az oltás: az egyik az, hogy Romániában leállt ennek a készítménynek a gyártása, a másik ok pedig a világjárvány, ami miatt eleve kevesebb influenza elleni oltást gyártanak. Nemeth elmondta: „Az importált oltóanyag az itthoni engedéllyel működő terjesztőkhöz kerül. A minisztérium az állami Unifarm terjesztőn keresztül szerzi be ezeket a készítményeket, míg a patikák számos más terjesztővel dolgoznak. A gyógyszertárak tehát a hazai terjesztőtöktől vásárolnak, ha az adott készítmény eljutott a terjesztőkhöz, de ha nem, akkor a patikáknak nincs honnan vásárolniuk. A maguk során a terjesztők megrendelik a készítményeket a gyártóktól, de most nem gyártanak annyi oltást” – fogalmazott Nemeth. Végezetül elárulta, hogy az influenza elleni oltás a termék minőségétől függ, ugyanazért a készítményért általában minden patikában ugyanannyi pénzt kérnek. Az influenza elleni oltások ára 56–60 lej között ingadozik, de van persze drágább készítmény is, az orron keresztül bejuttatott influenza ellenanyag például 140 lejbe kerül.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában