Előadás

2020.10.26. 14:40

Érzékek ötvözete a Szigligeti Stúdió színpadán

Fotó: Vigh László Miklós

Pikó Stefánia

Valentina De Piante Niculae bukaresti művésznő és doktorandusz tisztelt meg minket jelenlétével múlt pénteken az Infinite Dance Festival keretében, Bad Mamma című progresszív előadásával. Mindamellett, hogy egyetemi oktató, koreográfus, előadóművész és a Feldenkrais módszer (mozgásfejlesztő és korrigáló terápia) gyakorlója, aktívan kutatja az agyműködés, a tudatalatti, a tudatfolyam, a képzelet és a test kapcsolatát – iskolai és nem iskolai workshopok, projektek, foglalkozások vezetője, előadásait pedig számos külföldi táncfesztiválra is elviszi, de „táncmentesen”, Tedx konferenciákon is szerepel.

Bad Mamma című táncelőadásának összetettségét nemcsak az adta, hogy hangját is hallhattuk a táncosnak, hiszen énekelt és beszélt is – ráadásul szólistákat megszégyenítő módon, kiemelten szép énekhanggal –, de volt vele egy férfi is, aki valamelyest háttérbe szorulva, a színpad szélén egy úgynevezett loop stationnel, azaz egy olyan géppel dolgozott, amely különböző hangminták felvételére, ismétlésére, torzítására, valós időben való keverésére képes. Szem- és fültanúi lehettünk annak, hogyan lesz a véletlenszerűnek tűnő, mégis egyenként is helytálló hangokból zene, amire aztán táncolt is a főszereplő.

Nem kellett sokáig találgatni, hogy most mit látunk, bár volt, akin látszott, hogy nem épp az efféle szórakoztatáshoz, táncművészethez van hozzászokva, de ugyanúgy volt, aki valamelyest érteni kezdte, hogy miről is van szó. A táncos maga árulta el a titkot, elmondva, hogy ez egy kísérlet, a tudatfolyam kísérlete, ez pedig a legjobban akkor volt érzékelhető, amikor megállt és szóasszociációs játékba kezdett, ami szintén zenévé alakult át, ráadásul egész jó, „bulizós” zenévé – ekkor egy telefon került a táncos kezébe, és felvételt készítve a közönségről arra kért mindenkit, hogy táncoljanak vele együtt.

Az előadásban Valentina De Piante és társa, Denis Bolborea gondolatot, hangot, mozgást – mindenféle érzék, tapasztalás termékét ötvözte úgy, hogy képesek voltak ezeket összhangba is hozni, ráadásul a látványvilágot sem hagyták békén, hiszen mindeközben fénnyel, színekkel és vetítésekkel is játszottak. Külön elismerést érdemel a vendégművész azért is, mert konkrétan a feje tetejére állva is énekelt.

Borítókép: az előadás egyik mozzanata

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában