Új tanév

2020.09.15. 10:17

Ünnepség nélkül kezdtek a Szacsvayban is

Fotó:

Pikó Stefánia

A nagyváradi Szacsvay Imre Általános Iskolában szintén elmaradt idén a tanévnyitó ünnepség, ugyanis a vezetőség nem szerette volna azt a diákok csupán egy részével megtartani, tudtuk meg Pásztor Gabriellától, az intézmény vezetőjétől. Az egyetlen, ami megmaradt a hagyományos tanévnyitóból, az a zene, amellyel az iskolába érkező tanulókat fogadták.

Az igazgató lapunknak elmondta, zökkenőmentesen zajlott az első nap, sikerült mindenkivel betartatni az előírásokat. Az iskolába belépés szakaszosan történt, tíz perces szünetekkel jöhettek be az osztályok a kapukon, hogy ne keletkezzen torlódás a folyosókon. Az első napon a tanárok szétosztották a pénteken megérkezett öt-öt textilmaszkot a gyerekeknek, emellett a tanárok és tanítók plexi arcpajzsokat kaptak különböző adományoknak és az intézmény gazdálkodásainak köszönhetően. Ünnepség nélkül is hosszúra nyúlt a nap, ugyanis a maszkok szétosztása mellett az idei tankönyveket is megkapták a gyerekek, valamint azon osztályok tanulói, akik az előző évieket megtartották a nyári tanulgatáshoz, most visszahozták és leadták ezeket. Mindenki megkapta az órarendjét, az osztályfőnökök, tanítók ismertették a diákokkal a szabályokat, nemcsak a járvány tekintetében, hanem az intézmény működésének egyéb előírásait is. A termekbe kifüggesztették a szünetek időrendjét, mely szintén azt szolgálja, hogy ne alakuljon ki sem kint, sem bent nagyobb tömeg.

Megtudtuk azt is, hogy a mai napon összeül az iskola vezetőtanácsa, ugyanis megoldást és stratégiát kell kiépíteni annak a két családnak az esetében, amelyek kérvényezték, hogy gyermekeik online oktatásban részesüljenek a frontális helyett.

Fotók: Alexandru Nițescu

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában