fotókiállítás

2020.08.03. 16:00

Újabb kiállítás nyílt a nagyváradi várban

A két évvel ezelőtti Ezer Székely Leány Napjának lencsevégre kapott pillanatai tekinthetők meg azon a kiállításon, amely pénteken nyílt meg a nagyváradi várban található Vilidár István Fotógalériában.

Az ötven alkotást bemutató tárlaton Csíki János fotói tekinthetők meg. A kiállításmegnyitót az Euro Foto Art Nemzetközi Egyesület Facebook-oldalán is közvetítették, a megjelenteket, illetve az online érdeklődőket Tóth István, az Euro Foto Art Nemzetközi Egyesület elnöke köszöntötte, az alkotásokat Ramona Novicov műkritikus ismertette, a művészi érték mellett kiemelve a kiállítás egységes jellegét.

A kiállításmegnyitó keretén belül fellépett Thurzó Sándor József brácsaművész, illetve Porsztner Abigél, mindketten a székely kultúrkörből származó, illetve ihletett zeneműveket és népdalokat adtak elő. Utóbbi előadásában a résztvevők hallhatták az Édesanyám rózsafája és a Szép holdvilág volt az este a Kisküküllő mellett kezdetű népdalokat. A Nagyvárad Városi Múzeum és a Tavirózsa Fotóklub partnerségében megszervezett kiállítás augusztus 20-ig várja a látogatókat, naponta 8–20 óra között. A belépés ingyenes.

Borítóképünkön Csíki János egyik alkotása

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában