„Éva nem sajnálja magát, úgyhogy nekem sem szabad”

Józsa Timea

– Egy éve vagy a társulat tagja. Milyen érzés most egy musical műfajú darabban részt venned?

– Számomra tulajdonképpen minden újdonság, mert szerencsémre itt egy széles spektrumú bábszínházba kerültem, ahol évadon belül is sokféle műfajban kipróbálhatom magam. Eleve a pályám legelején vagyok, így az adott kihívás mellett azért minden feladatban van még egy adag plusz izgalom számomra. A tavaly bemutatott előadások mindegyike különböző volt, ez a darab pedig szintén teljesen más műfaj, egy olyan, amilyenhez még egyáltalán nem volt szerencsém eddig, így minden próbanap ad valami újat, különlegeset. A dalok pedig technikailag is külön kihívást jelentenek nekem, mert ilyen szinten még nem kellett énekeljek, úgyhogy ezzel is új vizekre evezek.

– Ezúttal nemcsak a gyerekeknek, hanem a gyerekekkel együtt játszol. Hogy érzed magad?

– Ugye az egyetemen már volt alkalmunk gyerekeknek játszani, de az igazi rendszeresség azért tavaly jött el, amikor elkezdtem itt dolgozni. Számomra még mindig valamennyire friss élmény az, hogy naponta, hetente új közönség jön, gyerekek, kamaszok. Ez az aktuális előadás szempontjából is sokat számít és érdekes megszokni, jó értelemben, hogy mennyire kihat a mi energiáinkra is, mennyire közös élmény ez, mennyire függünk egymástól. Az ártatlanság, az öröm, az ösztönös reakciók, amiket a gyerekektől kaptam az utóbbi évben, ugyanúgy megvan most is, hogy színpadon állnak. Máshogy valósul meg, de ugyanazokról az energiákról van szó és ilyen őszinteségre csak ők képesek. Ezt látni, velük dolgozni pedig semmihez sem fogható érzés. A koromból kifolyólag azért én sem állok még olyan messze például a kamaszkortól, a gyerekkorom sem volt olyan régen, így közel érzem magamat hozzájuk. Pláne azért, mert mióta színházzal foglalkozom, még mindig többet játszottam gyerekként, diákként, mint hivatásos színészként. Sokszor megmosolygom magamban, amikor próbán a rendező például instrukciókat ad: a gyerekek most oda menjenek, a felnőttek meg oda… Kell egy fél másodperc, amíg tudatosul bennem, hogy most már én is felnőtt vagyok.

– Ez a második évadod, hogy befejezted a főiskolát. Mik a tapasztalataid?

– Az egyetemen azért igyekeznek felkészíteni minket minden technikából, kipróbáljuk, milyen közönség előtt játszani, mindenből kapunk egy felkészítést. De nyilván az igazi mélyvíz az egyetem után jön, amikor elhelyezkedünk egy társulatnál és elkezdődik egy rendszeresség. Teljes erőbedobással elkezdeni egy próbafolyamatot, bemutatni, sokat játszani, aztán kicsit félretenni, megint elkezdeni egy újat, aztán az előzőt is játszani és így tovább. Az egyetemhez képest ez egy gyorsabb tempó, csak úgy kapkodtam a fejem, hogy oké, oké, de én még mindig az előző darabnál tartok agyban… Nagyon boldoggá tesz és egy másodpercnyi időt vagy energiát sem sajnálok rá, de ahhoz még hozzá kell szoknom, hogy hogyan engedjek el egy-egy darabot, egy-egy bábot. Persze ez alatt az egy évad alatt is rengeteget tanultam már, a darabokból és legfőképpen a társulattól, akikhez minden kételyemmel fordulhatok. Mindig ezt hangoztatom mindenkinek, de hát igaz, ez itt tényleg egy kuckó.

(A musical a Proscenium Szerzői Ügynökség Kft.-vel kötött megállapodás alapján kerül előadásra.)

A teljes interjút a Bihari Napló szerdai (26.08.2020) számában olvashatják.

Borítóképünkön: Benczi Tekla