elektronikus szemét

2020.08.11. 11:44

E-hulladékok gyűjtése és foglalkozások a Rhédeyben

A Cătunul Verde, az Ecotic és a Zapdeco Global egyesületek szervezésében az augusztusi hónapban az érdeklődők a Rhédey-kertbe (Bălcescu park) vihetik az e-hulladékokat, ezúttal azonban olyan IT-eszközöket is leadhatnak itt, amelyek nem feltétlenül használhatatlanok, hanem esetleg javításra szorulnak, régiek, és már nincs szükség rájuk.

Az olyan számítógépeket, laptopokat, kijelzőket, melyek még működőképesek, Bihar megyei iskolák számára fogják továbbadni. Minden egyebet értékesítenek, az összegből pedig szeretnének létrehozni egy kézilabdapályát, illetve egy relaxációs sarkot lengőágyakkal. Emellett egy kosárpalánk és egy pingpong asztal felállítását is tervezik. A parkban minden este öko tematikájú foglalkozásokat szerveznek.

A projekt partnere a Körösök Vízügyi Igazgatósága is, amelynek közleményéből kiderül: a leadni kívánt e-hulladékokat előre be kell jelenteni a 0758-340-576-os telefonszámon.

A szeptember 15-éig tartó gyűjtés idejére különböző programokat is szerveztek a partnerek, ezek között interaktív, játékos tanulás lesz a környezetvédelemről, kézműves foglalkozások újrahasznosítható hulladékok használatával, de zenével kapcsolatos műhelyekkel is készülnek, illetve bűvészmutatványokat, és filmeket is nézhetnek majd a gyerekek. Augusztus 13-án, 20-án és 27-én 18 órától működnek majd a műhelyek, 12-én, 13-án, 19-én, 20-án, 26-án és 27-én pedig 19 órától kangoo jumps bemutatók lesznek.

Boríték: az e-szemét gyűjtő konténer

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában