Újabb kiállítás Nagyvárad művészeinek munkáiból

Pikó Stefánia

Csathó Töhötömmel, a TEG egyik kiállítójával beszélgettünk, akit arról kérdeztünk, mennyire mutatnak a nagyváradiak érdeklődést a munkáik iránt, de arra is megkértük, beszéljen saját munkáiról, és még néhány másik alkotásról. A képzőművész elmondta, sajnos nagyon szűk az a réteg, amely a galériákba, a kiállításokra ellátogat. Ők tudják, milyen alkotásokkal lehet több érdeklődőt idecsalogatni, de az azt feltételezné, hogy ne önkifejezés céljából dolgozzanak, hanem a hatásvadászatra, a közönség igényeinek a kiszolgálására törekedjenek. Az efféle munkából pedig nem születnek valódi tartalommal bíró művek. A művész épp saját munkáit aggatta ki, absztrakt, de értelmezhető, hangulatos festményeket, melyek közül az egyik mintha egy hajó lett volna, amely a víz felszínén tükröződik vissza, nagy szélben, hullámok között. Utóbb kiderült, nem álltunk messze az igazságtól, ugyanis az alapkoncepció egy vízparti táj. Rámutatott egy másik műre, a Farkasüvöltésre, rögtön látni is véltem az egy pontból szétáradó hanghullámokat, majd kiderült, a képen egészen máshol, a foltok között egy fehér farkas bújik meg. Nem minden művész szereti elárulni az alkotásai mögötti technikákat, módszereket, Csathó Töhötöm azonban annyit elárult, ő a zenéből inspirálódik, méghozzá ősi, folk zenékből, de van, hogy rockzenét hallgat festés közben. Először a dinamika, a hangulat születik meg, majd csak aztán kezd valamilyen táj, valamilyen kézzelfogható kép születni a vásznon.

Miért nézzük meg?

A művészettel szembeni azon elvárás, hogy tanító legyen, ne csak szórakoztasson, már jó ideje eltűnőfélben van. Ezt már erősen felváltja az individualista szemlélet, az öncélú művészet. Ahogyan egy költőnek is azért van szüksége az alkotásra, mert a versek segítségével jobban ki tudja magát fejezni, mint bármi mással, és jobban kezelni tudja a benne morajló érzelmeket, úgy a festőnek is szüksége van erre, az pedig már külön öröm, ha valaki elmegy egy felolvasóestre, vagy kiállításra, és megnézi, mit alkotott a művész. Értjük tehát, hogy az alkotónak mire jó „ez az egész”, de mire jó az egyszerű érdeklődőnek? Miért nézzen meg egy kiállítást? Ha valóban nyitott és érdeklődő, valamilyen szinten biztosan értelmezni tudja az alkotásokat, be tudja fogadni minimum azok hangulatát, esztétikáját, el tudja dönteni, hogy tetszik-e neki vagy sem, hogy szerinte az az alkotás szép vagy csúnya. Ha pedig ide eljut, az azt jelenti, hogy valahogyan hatott rá a mű, elkezdhet gondolkodni azon, hogy miért tetszik vagy épp miért nem tetszik, mitől szép, mitől csúnya az, amit lát. Ha valami tetszik, azt jelenti, hogy azonosulni tudunk vele, ha pedig egy igazi, mélyről jövő műről van szó, akkor az nemcsak pusztán kellemes látványnak tudható be, hanem azoknak az érzelmeknek, amelyeknek köszönhetően megfogant a kép. Azonosulunk tehát valaki mással, aki egyszer ugyanúgy érzett, mint mi. Egy igazi művészeti alkotásokkal teli galériában sétálva tehát nemcsak más művészek lelkébe pillanthatunk bele, hanem még az is előfordulhat, hogy magunkról tudunk meg valamit.

A közönség kiszolgálása

Beszéltünk arról, hogy kevés a kiállításokra ellátogató ember, azon művészek pedig, akik szeretnének pénzt is csinálni a tehetségükből, vagy csak nagyobb közönséget akarnak, tudják, mit fessenek. Ha szemfülesek vagyunk, ezen a kiállításon is találni egy-két olyan művet, amely inkább csak gyönyörködtet, és nem igazán van mögötte semmi „extra”. Egy váza virág például inkább csak szép, a színektől és a dinamikától függően valamilyen hangulatot is áraszt – egy elegáns nappaliba tökéletes. Egy másik, ezüstös szürke, sötétkék, sötétlila színekkel dolgozó, absztrakt festményekből álló képcsoport pedig egyértelműen azt kiáltja magáról: „Tegyél egy ultramodern, luxus legénylakás hatalmas nappalijába!” Férfias festmények, amelyek büszkék is erre, nincs bennük gyöngédség. Neki valamelyest sikerült összehangolni az eladhatóságot az önkifejezéssel. Az absztrakt képek mintha nem is igazán akarnának ábrázolni valamit, inkább csak hangulatuk van, a lényeg a színeken, a technikán van, az itt-ott kidudorodó elemekkel; a helyszínen lévő művész nem is volt hajlandó semmit elárulni a módszereiről, az inspirációjáról – le sem tagadhatta volna, hogy ezek az ő festményei.