Járvány-hatás

2020.06.23. 14:13

Továbbra is nagy a bizonytalanság a turisztikai szektorban

Bár a szükségállapotot az enyhébb készültségi fokozatú veszélyhelyzet váltotta Romániában, továbbá több ország meg is nyitotta határait a turisták előtt, azonban a hazai utazásszervezők és utazásközvetítők számára nem sokat javult a helyzet.

Forrás: Euractive

Pap István

A világjárvány elleni küzdelemben a szükségállapotról a veszélyhelyzetre való átállás több enyhítő intézkedés bevezetésével járt együtt. Igaz ez a turisztikai szektorra is, csakhogy a meghozott döntések távolról sem elegendőek ahhoz, hogy ez a gazdasági ágazat valóban beinduljon, nyilatkozta lapunknak Borbély Zsuzsanna, egy váradi utazásközvetítő iroda vezetője. Kifejtette, hogy az egész turisztikai ágazat a kormány hetente frissített listájától függ, amelyen azok az országok szerepelnek, ahova elutazhatnak a román állampolgárok anélkül, hogy visszatérve karanténba kelljen vonulniuk. Mivel tehát ez a lista hetente változhat, hatalmas a bizonytalanság mind az utazásszervezők, mind pedig az utasok körében. Ez radikális változás a korábbi évek tapasztalatához képest, amikor az utazásszervezők és -közvetítők már az év elején tudták azt, hogy ügyfeleik az év folyamán mikor hova fognak menni, jelenleg azonban senki nem lát két-három hétnél előbbre. Borbély Zsuzsanna hozzátette, hogy szerencsére van néhány, a romániai turisták által frekventált ország, jelesül Horvátország, Görögország és Bulgária, amelyekben a járvány szempontjából nincsenek nagy gondok, és úgy néz ki, hogy az elkövetkező időszakban sem lesznek, tehát ezeket az úti célokat lehet szervezni. Tény azonban, hogy ezek az előrejelzések sem tekinthetők egészen biztosnak.

Ilyen körülmények között az utazásszervezők nem tehetnek mást, mint hogy folyamatosan figyelik a híradásokat, és folyamatosan tartják a kapcsolatot ügyfeleikkel. Borbély Zsuzsanna kifejtette, hogy nagyon sok korai foglalás volt az idei év elején is, még a járvány kirobbanása előtt, ezek közül sok esetben közeleg az utolsó hátralék befizetésének a határideje. Az utolsó részletet általában három héttel, egy hónappal az utazás előtt kell kifizetni, de ebben a bizonytalan helyzetben a legtöbb utazásszervező megadta azt az engedményt, hogy nem kell kifizetni az utolsó részletet addig, amíg nem biztos, hogy valóban lesz-e repülőgépjárat. „Megvan a fair play mindenki részéről. Most mindenki vár, hogy lássa, hogy az ő dátumához közel milyen új határozatok jönnek ki. De nem tudunk augusztusra, szeptemberre előre gondolni, mindenki csak a következő két-három hétre tudja előre az információkat, de még azok sem száz százalékig biztosak” – vázolta fel a helyzetet Borbély Zsuzsanna.

Mi a helyzet Nagyváradon?

A turizmus tehát általánosan véve nagy gondokkal küzd, de nem jobb a helyzet, helyi, nagyváradi szinten sem. Borbély Zsuzsanna cégének a forgalma drasztikusan, szinte száz százalékkal visszaesett. „Régen ebben a periódusban három-négy foglalást intéztem naponta, jó esetben többet, most pedig jó, ha heti egyet elintézek” – fogalmazott. Ráadásul Nagyváradról eleve csak Görögországba, Törökországba, Tunéziába és Egyiptomba lehetett repülővel utazni, de az utóbbi két országba jelenleg nincsenek járatok, és valószínű, hogy július közepéig Törökországba sem indulnak gépek, a görögországi járatokat pedig áttették Kolozsvárra. Az pozitívum, hogy azoknak a váradiaknak, Bihar megyeieknek, akiknek volt foglalásuk Görögországba, lehetőségük van Kolozsvárról elutazni, mert ingyen és bérmentve áttették őket ezekre a járatokra, fejti ki a szakember. Ez azonban nem változtat azon a tényen, hogy Nagyváradról jelenleg egyetlen járat sincs turisztikai úti céllal, ami nagyon megnehezíti az utazni vágyók, és az utazásokat szervezők dolgát is. Az sem hozott változást, hogy a turizmus fellegvárának számító Olaszország és újabban Spanyolország is megnyitotta határait a turisták előtt, mert, mint mondja, nincs egyetlen olyan ügyfele sem, aki bevállalna egy utazást ezekbe az országokba, hogy aztán hazatérve két hétre karanténba kelljen vonulniuk.

Önhibán kívül

A szakember kifejti, hogy a világjárvány miatt nagyon sok repülőjáratot felfüggesztettek. Ebben az esetben a nyaralóknak lehetőségük van arra, hogy átütemezzék az utazásukat, amiben segítséget nyújt a Romániában is működő, személyre szabott utalványrendszer. Azok a személyek, akik önhibájukon kívül nem tudnak elutazni a repülőgéppel, a már befizetett előlegnek megfelelő értékű utalványt kapnak, melyet általában 2021 decemberéig használhatnak fel, de vannak olyan szolgáltatók, amelyek hosszabb érvényességi idővel dolgoznak. Ezek az utalványok nagyon hasznosak lehetnek azok számára, akiknek például a már két említett államba, Olaszországba vagy Spanyolországba volt járatfoglalásuk, de most nem tehetik meg, hogy elutazzanak. Más a helyzet akkor, amikor már elindultak a járatok, az országok is megnyitották határaikat, és az utas nem önhibáján kívül nem utazik el, hanem mert mondjuk fél bevállalni a kockázatot. Ilyen esetekben már az eredeti szerződésben foglalt feltételek lépnek érvénybe. Mindazonáltal ilyen esetekben is vannak utazási irodák, amelyek felár ellenében átütemezik kérésre az utas nyaralását, vannak azonban más irodák, amelyeknél ez nem működik, hiszen egy-egy nyaralás átütemezése a szállodától is függ.

Belföldi utazás

Van egy másik lehetőség is, ami ebben a járványos időszakban megoldást jelenthet: a belföldi turizmus, amelyet az állam vakációs jegyek kiadásával is ösztönöz. Ezeket az utalványokat az állami szektorban dolgozók kapják meg, közülük sokan, főként a pedagógusok már az év elején lefoglalták belföldi utazásaikat a tavalyi vakációs jegyeikkel. Mivel ezeket az utalványokat nem minden szálloda fogadja el, ezért a legtöbben eleve az utazási irodákhoz fordulnak, hogy ők intézzék el helyettük a foglalást és a szervezést. Ez a megoldás a szállodaüzemeltetőknek is megfelelő, mert így ők már pénzt kapnak, míg a vakációs jegyekkel az utazási irodák bajlódnak, de legalább ők is bevételhez jutnak. Borbély Zsuzsanna elmondta: ő is azt tapasztalja, hogy a belföldi utazások iránt megnőtt az érdeklődés.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában