Távoktatás

2020.06.06. 14:30

Nehézségeket okoz a távoktatás a fogyatékkal élők esetében

A világjárvány kitörése miatt kialakult távoktatás nagy kihívást jelent a tanügyben dolgozók, különösen a speciális tanintézmények számára, mint amilyen a nagyszalontai kirendeltséggel is működő nagyváradi Bonitas Speciális Oktatási Központ.

Fotó: Dan Bea

Pikó Stefánia

Oláh Andreát, az egyetlen teljesen magyar nyelven működő speciális intézmény igazgatóját kerestük meg, aki nem meglepő, mégis felháborító helyzetről számolt be. Sem a kormány, sem a tanügyminisztérium, illetve semmilyen megyei, helyi szintű szervezet nem tett semmilyen lépést annak érdekében, hogy valamiféle enyhítést, segítséget nyújtsanak a speciális igényű gyermekekkel foglalkozó iskolák számára. Oláh Andrea elmondta, vannak olyan diákjaik, akikkel nem lehet online módon foglalkozásokat tartani, kizárólag csak személyesen. Speciális oktatásról lévén szó, alapból nagyon fontos, hogy a pedagógusok és szülők folyamatosan tartsák a kapcsolatot, az iskolák bezárása óta pedig erre még nagyobb szükség van. A legtöbb esetben zökkenőmentes az együttműködés, de akadnak olyan szülők is, akik ezt elutasították. Az intézmény pedagógusai online foglalkozásokat tartanak azon diákok számára, akikkel ez lehetséges, akinek viszont nincs internet hozzáférése, annak postán küldenek feladatlapokat, tananyagot. Akikkel pedig megoldható az online kapcsolattartás, de az állapotukból fakadóan nem működne a távoktatás, a szülők foglalkoznak a tanárok útmutatásai alapján. „Vannak olyan esetek, ahol nagyon jól tudunk közreműködni a szülőkkel, és határozott fejlődés is érzékelhető a gyerekeknél, de sajnos nem ritka az olyan eset sem, ahol teljes visszaesés történt. Ennek több oka is lehet. Egyes esetekben nem tudtunk együttműködni a szülőkkel, de ha igen, ők azért mégsem gyógypedagógusok, nem tudják ugyanazt a teljesítményt nyújtani, ez pedig sajnos érezhető” – fogalmazott. A teljes visszaesés azt jelenti, hogy ha például egy gyermek másfél éve diákja az intézménynek, ezalatt pedig természetesen sokat fejlődött, akkor a jelenlegi kiesés miatt teljesen visszaesik arra a szintre, amellyel az iskolába/óvodába érkezett másfél évvel ezelőtt. Az autista gyermekek esetében, mint tudjuk, különösen fontos, hogy rendelkezzenek napi rutinnal, egy megszokott programmal. Nem mindegyikük érti meg azt, hogy most hirtelen, egyik napról a másikra, miért fosztották őket meg ettől a megszokott rendszerességtől, a foglalkozásoktól, hogy miért kell most otthon maradni, ez pedig kitörésekhez, rohamokhoz vezet.

Pótolhatatlan

A Bonitas iskola különböző mozgásfejlesztési foglalkozásokat is nyújtott a sérült diákok számára, különleges zeneterápiákon vehettek részt, illetve lovasterápiára jártak a nyári időszakban is. Mindezt egyértelműen lehetetlen bepótolni az internet segítségével. Annak ellenére, hogy számos speciális oktatást folytató intézmény működik szerte az országban, a kormány semmiféle útmutatást nem adott ezen iskolák, óvodák számára, illetve semmilyen enyhítést nem kaptak. Ahhoz hasonlóan, ahogyan most az előkészítőkre való iskolába járást megoldják az átlagdiákok számára, úgy megoldható lett volna a speciális intézmények beindítása is, de roppant hasznos lett volna, ha legalább az egyéni foglalkozásokra adtak volna valamiféle engedélyt, fogalmazott Oláh Andrea.

A lemaradást bepótolni ősztől nem lesz lehetetlen, de bizonyos esetekben több mint valószínű, hogy nulláról kell kezdeni az oktatást, és minden, amit eddig elértek egy-egy sérült diákkal, teljesen elvész. Arról, hogy a nyári időszakban lesz-e valamiféle engedély a foglalkozások legalább részbeni újraindítására, még nem tudni, de a Bonitas pedagógusai nyitottan várnak minden adódó lehetőséget.

Borítóképen: Egy kedves emlék, amikor még lovasterápiára járhattak a diákok

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában