Örömhír

2020.05.15. 10:53

Megvan a bizonyíték: költ a túzok Romániában

„Több évtized után végre közvetlen bizonyítékunk is van arra, hogy a túzok fészkel Romániában. 13 évig tartó terepmunkára, és talán egy kis szerencsére is szükségünk volt ahhoz, hogy erről megerősítést kapjunk” – áll a Milvus Csoport Madártani és Természetvédelmi Egyesület közleményében.

Forrás: Milvus Csoport

A túzok (Otis tarda) a legnagyobb röpképes madár Európában. Az IUCN Vöröslistán sebezhető kategóriában szereplő faj állománya rendkívüli hanyatlást szenvedett természetes élőhelyei, az eurázsiai sztyeppék fragmentációja következtében. Az 1950-es évek közepére a túzok Európa több régiójából kipusztult. Ez történt Romániában is, ahol az államosítást követően a gyepeket (természetes élőhelyeiket) beszántották és szántóterületekké alakították át. A mezőgazdaság gépesítése, a vadászat, illetve orvvadászat szintén hozzájárultak az állomány csökkenéséhez – írja közleményében a Milvus, tájékoztatva arról is: amíg a XIX. században stabil állományok éltek a Bánságban, a Partiumban, a Mezőségen, a Román-alföldön, Dobrudzsában és Moldva egyes részein, 1988-ban a korabeli vadászati adatok alapján az egész országban már csak körülbelül 48 túzok létezett. 1990 után immár Romániából kipusztult fajként tartották számon.

Fotó: Ioan Matiu

Szalonta, az utolsó mentsvár

„Másrészt viszont alapos okunk van azt hinni, hogy a Bihar megyei Nagyszalonta a túzok utolsó romániai mentsvára maradt. Az elmúlt 13 évben végzett terepi megfigyeléseink megerősítik, hogy egy kicsi, körülbelül 40 egyedből álló, országhatáron átívelő élőhelyeket használó populáció él a Nagyszalonta–Mezőgyán térségben” – tájékoztat a természetvédelmi egyesület, arról is beszámolva: pár napja ifj. Ioan Matiu állatorvosi hallgató osztotta meg a Milvus Csoporttal egyik fényképét, melyen egy olyan tojásos túzokfészek látszik, amire véletlenül bukkant mezőgazdasági munkák végzése során. „A Milvus Csoport számára ez a felvétel történelmi jelentőséggel bír. A fotó végre bizonyítja egy olyan faj fészkelését, amelyet Romániában kihaltnak hittek, ugyanakkor rávilágít a kitartó terepi munka szükségességére, a helyi közösség, illetve közigazgatás természetvédelembe való bevonásának fontosságára, és arra is, hogy növelni kell az agrár-környezetvédelmi programok hatékonyságát, hogy azok vonzó kompenzációs kifizetéseket biztosítsanak a túzokbarát gazdák számára” – hangsúlyozza az egyesület.

Pályázat

Jelenleg a Milvus Csoport „A természeti értékek megőrzése, védelme és népszerűsítése a Nagyszalonta–Békéscsaba határ menti térségben, ROHU-14 – The Nature Corner” elnevezésű, az EU által az Interreg V-A Románia–Magyarország Program révén finanszírozott pályázat keretében dolgozik a túzok védelmének érdekében. Projektpartnerek: a Nagyszalontai Polgármesteri Hivatal, illetve Magyarországról Békés város Polgármesteri Hivatala és a Körösök Völgye Natúrpark Egyesület. Amennyiben többet szeretne megtudni a projektről vagy a túzokról, keresse fel a projekt weboldalát, vagy kövesse a „The Nature Corner” Facebook-, illetve Instagram-oldalát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában