Samu kertje

2020.04.16. 07:53

Virágot lopni szükségállapot idején sem kellene

 

A nagyváradi Marossy Anna sétányon adódott alkalmunk beszélgetni a tegnap N. József Attilával, a Florius Art egykori tulajdonosának közeli barátjával, aki már korábban nyilatkozott porálunknak a virágosbódé jövője kapcsán. „Én segítettem Mariusnak elköltözni, és akkor megegyeztünk, hogy ha nem kerül új tulajdonos, megpróbáljuk fenntartani a helyet, hogy a városlakók kertje maradhasson” – fogalmazott porálunk munkatársának, elárulva azt is: „Mi úgy hívjuk, hogy Samu kertje, hiszen ez a rész Marius fiáé volt, ő ültetgette, gondozta a virágokat”.

Fotósunk kitépett virágok nyomait fedezte fel a helyszínen: láthatóan több tulipánt is kihúztak, gyökerestől. Ezzel kapcsolatosan megtudtuk, hogy nemcsak tulipánokat loptak el, hanem a hortenziák közül is eltűnt már legalább négy-öt. N. József Attila most egyedül igyekszik gondját viselni a kertnek, és az, hogy még a jelen helyzetben is vannak, akik a virágok kitépkedésével töltik az utcán töltött időt, nem könnyíti meg a dolgát, ugyanakkor érthető módon a kedvét is szegi. Lapunknak elmondta azt is: az ő személye nem olyan fontos, hanem az az elsődleges szempont, hogy a sokak által kedvelt hely állapotát minél jobban sikerüljön megőrizni, hogy amikor vége lesz a kijárási korlátozásnak, szép virágok, liliomok „fogadják” az arra járókat. Ha azonban a lopások folytatódnak, nem lesz miben gyönyörködni…

Fotók: Alexandru Nițescu

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában