Segítség gyerekeknek

2020.04.27. 19:19

Táblagépekkel segíti a rászorulók tanulását a váradi önkormányzat

A járványhelyzet miatt a Nagyváradi Helyi Tanács tegnapi távülésén megszavazta a költségvetés módosítását. Többek között 388 gyerek kap táblagépet az önkormányzattól. Ugyanakkor a tanács drasztikusan csökkentette a kiadásokat, többek között megvonták a Szacsvay iskola felújítására előirányzott pénzt.

Pap István

Mint azt a tanácsülés után Ilie Bolojan polgármester videóüzenetében bejelentette, Nagyváradon mintegy négyszáz nehéz anyagi körülmények között élő gyerek nem tud részt venni a hétfő óta kötelező online oktatásban, hiszen szüleik nem tudják megvásárolni nekik a szükséges eszközöket. Ezért a helyi tanács 80 ezer eurót különített el a költségvetésből táblagépek vásárlására. Ezeket az eszközöket még ezen e héten eljuttatják az iskolákhoz, ahol kiosztják azoknak a gyerekeknek, akiknek szükségük van rájuk, és így a jövő héttől már ők is bekapcsolódhatnak az online oktatásba.

Rossz gazdasági helyzet

Videóüzenetében a polgármester kifejtette, hogy a büdzsé módosítására azért is szükség volt, mert a gazdasági tevékenység visszaesésével a város bevételei is nagyon lecsökkentek, ezért indokolttá vált a kiadások lefaragása. Mint mondta, a helyi önkormányzatok fő bevétele a jövedelemadókból származik, csakhogy Nagyváradon márciusban tízezer ember vonult kényszer-szabadságra, áprilisban pedig már húszezer váradi volt kénytelen ideiglenesen függeszteni a munkát. Bolojan reményei szerint májustól kezdődően fokozatosan visszaállnak a munkába az emberek, és az év végére talán visszatérhet a város az éve eleji gazdasági szintre. Ennek ellenére már most is hárommillió eurós bevételkiesést könyvelhet el az önkormányzat, hiszen a jövedelemadó kiesése mellett drasztikusan csökkentek a parkolási díjakból, a bérleti díjakból, az adókból stb. befolyó összegek is. Bolojan elmondta, hogy az optimista forgatókönyv szerint még további kétmillió eurós vesztesége, azaz összesen ötmillió euróval kevesebb pénze lesz a városnak, de a pesszimista forgatókönyv szerint a csökkenés elérheti a kilenc millió eurót is. Az önkormányzat a legrosszabb gazdasági előrejelzésre felkészülve kilencmillió euróval csökkentette a kiadásokat, ez pedig mind a beruházásokra, mind pedig a működési költségekre kihatással lesz. Bolojan elmondta, hogy lefaragták a homlokzat-felújítási programra szánt összegeket, az új lakótelepek aszfaltozási munkálatait, és több más munkálatot, illetve kifizetéseket is a jövő évre halasztanak. Ezzel szemben folytatják az uniós finanszírozású beruházásokat, és ezek önrészeit is biztosítják a város költségvetéséből, de új munkálatokat már nem kezdenek el, fejtette ki a polgármester.

Ellenszavazatok

Az RMDSZ-frakció nem szavazta meg a költségvetés-módosítást. Kirei Melinda frakcióvezető lapunknak elmondta, hogy azzal természetesen egyetértettek, hogy 388 diák kapjon táblagépet, azt viszont már nem tartották indokoltnak, hogy a város levágja a Szacsvay-iskola felújítására korábban már előirányzott egymillió lejt, annál is inkább, mert ugyanebben a költségvetés-módosításban az Onisifor Ghibu iskola felújításának költségvetését 2,5 millió lejjel növelték. „Azt nem tudom, hogy mit old meg az, ha a polgármesteri tartalékalapban tizenöt millió helyett tizenhat millió lej pluszpénz van, mely összegről ráadásul még nincs is eldöntve, hogy mire fogják elkölteni” – érvelt Kirei Melinda.

Adatok

A helyi tanács által elfogadott módosított költségvetés 26,1 millió lejjel kisebb, mint amekkorára az év elején tervezték. Történik ez úgy, hogy a város tartalékalapját egymillió lejről 17,8 millió lejre emelték, mely összeget a betervezett beruházási költségvetésből vonták el. Egy ilyen tervezett idei évi beruházás lett volna a Szacsvay-iskola felújítása is. A beruházási költségvetésben a szállítási infrastruktúra fejlesztésére és felújítására előirányzott költségvetést 18,8 millió lejjel vágták vissza, például az ortodox katedrális köré tervezett mélygarázs költségvetését 2,3 millió lejjel csökkentették. A jelentős szintű megvonások közé sorolhatjuk például azt, hogy a Transilvania mozi felújítására szánt összegből 3,2 millió lejt vontak el, és a Templom tér felújításának a költségvetése is 1,6 millió lejjel csökkent. A környezetvédelmi költségvetés 3,6 millió lejjel lett kisebb, míg az idei évi köztisztasági és hóeltakarítási költségvetés 3,5 millió lejjel, a zöldövezetek karbantartási költségvetése 1,3 millió lejjel csökkent. A másik póluson áll a Nagyváradi Városi Sportklub, melyhez 62.596 lej pluszpénz érkezett támogatásokból, a Dr. Gavril Curteanu Városi Kórház költségvetése 6,1 millió lejjel nőtt a megnövekedett járványvédelmi kiadások miatt. Növelték 444 ezer lejjel a Városi Múzeum működési költségvetését is, de úgy, hogy ezzel a növeléssel párhuzamosan összesen 144 ezer lejjel visszafaragták a múzeum alkalmazottainak az alapbérét.

Borítóképen: Ilie Bolojan

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában