Közlemény

2020.04.03. 10:25

Rektori kinevezés a román oktatási minisztériumtól

Közleményt juttatott el szerkesztőségünkbe dr. Fodor Attila, a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem szenátusi elnöke. Ezt közöljük az alábbiakban.

A Partiumi Keresztény Egyetem fennállásának harmincadik jubileumi esztendeje több tekintetben is a számvetés és a megújulás lehetőségét hordozza. Így a közelmúltban sikeresen zárult le intézményünk és több szakunk akkreditációja, lassan pedig a végéhez közeledik a 2019 őszén beindított átfogó tisztújítási folyamat, és egy újabb négyéves ciklus veszi kezdetét.

E folyamat kiemelt mozzanataként zajlott le 2020. március 10-én egyetemünk rektorának megválasztása, melyre – az akadémiai közösség referendum formájában kinyilvánított állásfoglalása értelmében – általános, titkos és közvetlen szavazás útján került sor. A választáson megjelentek 95,12%-a (az érvényesen szavazók 100%-a) támogatta dr. Pálfi József egyetemi tanár pályázatát, közösségünk tehát egy hangsúlyos igennel döntött a négy évvel ezelőtt megkezdett munka folytatása mellett.

A választás szabályosságát határozat formájában az Igazgatótanács (24/2020. március 16.) és a Szenátus (22/2020. március 19.) is hitelesítette, a rektori kinevezés pedig a román oktatási miniszter 2020. március 31/3961. számú rendeletével lépett hatályba.

Ezúton is szívből gratulálok Rektor úrnak az újabb mandátum elnyeréséhez, köszönetemet fejezem ki az elmúlt ciklus során végzett áldozatos szolgálatáért, és a további kiváló együttműködésben bízva kérem Isten áldását egyetem- és közösségépítő terveinek megvalósulásához.

Erősítsen meg bennünket a közelgő húsvét üzenete, Krisztus feltámadása legyen reménység egyetemünk, szűkebb-tágabb közösségünk számára a jelenben és minden időkben!

Nagyvárad, 2020. április 2.

Dr. Fodor Attila szenátusi elnök

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában