3500 fát ültettek

2020.04.27. 09:54

Hetente kétszer öntözik a fákat

A nagyváradi önkormányzat a Bihar Megyei Erdészeti Igazgatósággal együttműködve kiserdőt alakított ki a Tineretului lakónegyedben. Itt a vízmű mellett egy másfél hektáros, korábban elhanyagolt, gyomos területet megtisztítottak és március közepén 3500 fát ültettek ott el.

A Nagyváradi Polgármesteri Hivatal tájékoztatása szerint az elültetett fákat hetente kétszer öntözik. A közleményben idézik Florin Birtának, Nagyvárad alpolgármesterének a szavait, aki elmondta: „A Vízművek épített egy kerítést a terület köré, hogy az elültetett fákat óvjuk a rongálástól; a csemetéket a környéken lévő tűzcsapokból hetente kétszer öntözzük.

Az ebben a lakónegyedben élők ezen a tavaszon még jobban fogják látni a fák fejlődését, és azokat a példányokat, amelyek nem eresztenek gyökeret, kicseréljük, és újakat ültetünk helyettük” – fogalmazott az alpolgármester. A fákat az erdészeti igazgatóság bocsátotta az önkormányzat rendelkezésére. A közleményben emlékeztetnek arra is, hogy az Erdészeti Őrséggel közösen hamarosan hatvanöt hektárnyi elhanyagolt városi környezetet alakítanak át erdősített területté.

Borítókép: az öntözés folyamata

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában