Telefonon

2020.04.28. 07:58

Egy különleges tanácsülés krónikája

Ilyen még nem volt a váradi önkormányzat történetében: egészen különleges körülmények között, telefonon bonyolították le a Nagyváradi Helyi Tanács tegnapi ülését. A tanácsosok otthonról kommunikáltak egymással.

Pap István

A járványvédelmi előírásoknak megfelelően nem lehet csoportos rendezvényeket tartani, érvényes ez a nagyváradi helyi tanácsi ülésekre is, amelyeken az elöljárókon és a tanácsosokon kívül az önkormányzat, valamint a sajtó képviselői is jelen szoktak lenni, tehát általában legalább ötven ember gyűlik össze egy-egy ilyen alkalommal. Az önkormányzati munka azonban nem állhat le, ezért alternatív megoldást kellett találni a helyi tanácsi ülés lebonyolítására. A számos lehetséges telekommunikációs eszköz közül ezúttal a telefonra esett a választás. A város vezetői, azaz Ilie Bolojan polgármester, az alpolgármesterek és Ionel Vila, az önkormányzat jegyzője, valamint néhány hivatalnok a megszokott helyen, a váradi városháza nagytermében tartózkodtak tegnap kora délután két órakor. A Speciális Távközlési Szolgálat (STS) korábban létrehozott egy platformot, amelyen keresztül lebonyolították az audió konferenciát. A többi részletet Kirei Melinda RMDSZ-s helyi tanácsos mesélte el lapunknak. Tőle megtudtuk, hogy minden tanácsos kapott egy telefonszámot és egy kódot. A tanácsok otthon vagy általuk kiválasztott, tetszőleges helyen tartózkodtak, majd két órakor minden tanácsos a kód alapján bejelentkezett a kapott telefonszámra, és ezzel már csatlakozott is az audió konferenciához. „Folyamatosan olvasták a névsort, és amíg mindenki vissza nem igazolt, addig nem kezdték el az ülést” – mondta Kirei Melinda. A továbbiakban elárulta, hogy a tanácsosok korábban már közölték írásban a napirendre tűzött határozati javaslatokhoz fűzött észrevételeiket, hiszen telefonban nehéz lett volna a vitákat lefolytatni. Kirei Melinda hozzátette, hogy azokra az észrevételekre, amelyeket ő benyújtott, kapott is írásos válaszokat.

Azt is jelezték már a tanácsülés előtt, hogy az adott napirendi pontnál a frakciók hogyan fognak szavazni. Az egyetlen komplikációt az utolsó pillanatban napirendre került javaslatok jelentették, hiszen ezekkel kapcsolatban sem írásos észrevételeket nem lehetett már benyújtani, illetve a szavazást sem lehetett előre jelezni. Az ilyen határozat-tervezetek esetében a felszólalni akaró tanácsos szót kért, és a telefonba mondta el az észrevételeit, de ezek lehetőleg rövid hozzászólások voltak. A napirendi pontok számának beolvasásakor már mindenki tudta, hogy ki hogyan kíván szavazni, de ha valaki időközben meggondolta volna magát, és másképp akart volna voksolni, mint ahogy azt korábban jelezte, akkor lehetősége volt a módosításra; a napirendi pont felolvasásánál ezt lehetett jelezni, de ilyen eset a tegnapi ülésen nem történt, árulta el végül Kirei Melinda.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában