Szőlőtermesztés

2020.03.04. 16:00

Szakmai előadások voltak Bélfenyéren

A Dél-Bihari Gazdák Egyesülete és az Érmelléki Gazdák Egyesületének szervezésében Gyakorlatiasan a szőlő- és gyümölcstermesztésről címmel tartottak szakmai előadásokat február 27-én Bélfenyéren. Az előadások helyi szervezője a Dél-Bihari Gazdák Egyesületének elnöke, Zahari Jakab volt, neki fogalmazták meg a gazdák a gyümölcs- és szőlőtermesztésre vonatkozó előadás igényét. Borsi Levente Péter siteri agrármérnök, akinek már számottevő tapasztalata van a gyümölcstermesztésben – maga is az ágazat egyik művelője –, hasznos információkkal szolgált a témáról a megjelenteknek. Szó volt a gyümölcsfák ültetési idejéről, növényvédelemről, metszésről, illetve minden olyan fontos információról, szakmai kérdésről, amelyek az ágazathoz tartoznak.

Hegedűs Attila, a régió-szerte ismert többszörös díjnyertes érmihályfalvi borász pedig a szőlőtermesztésről és az azzal járókról tartott bővebb előadást. Az interaktív beszélgetések során a szőlő telepítésével, védelmével kapcsolatos szakmai kérdéseket intéztek a szakemberhez, illetve kimerítő előadást is hallgathattak tőle a bortermelés minden részletéről.

Az eseményt borkóstoló zárta – a Hegedűs Pincészet háromfajta borát kóstolhatták meg a jelenlévők –, melynek apropóján a borkészítés rejtelmeibe is beavatta a közel harmincfős érdeklődőt Hegedűs Attila.

A borkóstolónak többek között az érmelléki borok megismertetése és népszerűsítése is célja volt, ami a gazdaegyesületek azon törekvését hivatott igazolni, hogy a helyi termékek, ha szakszerűen vannak kezelve, bármikor felvehetik a versenyt, sőt minőségben felül is múlják a kereskedelemben forgalmazott génkezelt és agyon kemizált gyümölcsöket, szőlészeti termékeket egyaránt. A szakmai előadás támogatója ezúttal is a Bethlen Gábor Alap volt.

Az Érmelléki Gazdák Egyesülete

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában