Évforduló

2020.03.28. 09:39

Kétszáz éve született Mezey Lajos, Nagyvárad első fotográfusa

Ciucur Losonczi Antonius

Az Euro Foto Art Nemzetközi Egyesület arra készül, hogy megünnepelje Mezey Lajos, Nagyvárad első fotográfusa születésének 200. évfordulóját. A tervek szerint 2020. október 3-án fogják megszervezni az ünnepséget, mivel erre a dátumra esik a születésnapja. Ezt megelőzően azonban egy emléktáblát lepleznek le annak a háznak a homlokzatán, ahol az első fotóstúdióját és -laboratóriumát működtette, a Pavel utca 3. szám alatt. Mivel sajnos a sírja nem fellelhető a Rulikowski temetőben, az Euro Foto Art vezetősége azt kérte Liviu Andricától, a Nagyváradi Közterület-fenntartó Zrt. (ADP) főigazgatójától: hagyja jóvá, hogy a temető főútja közelében egy síremléket emeljenek, melyet szintén a bicentenáriumi ünnepségek keretében avatnának fel.

Mezey Lajos, Nagyvárad első fotográfusa

Az ünnepségsorozat hivatalos nyitóünnepségét a várban működő városi múzeumban- kulturális komplexumban tartják, ahol nemzetközi szimpóziumot szerveznek majd Kétszáz év telt el Várad első fotográfusának, Mezey Lajosnak a születése óta címmel, illetve egy olyan kiállítást nyitnak meg, mely az ismert fotóművész eredeti alkotásait mutatja be. Mivel a váradi fotózás történetét közszemlére tevő kiállítóteremben jelenleg nincs dokumentálva az a közel száz év, mely Mezey Lajos halála (1880) és a Tavirózsa Fotóklub megalapítása (1976) között telt el, ezt pótolandó, olyan dokumentumok és tárgyak lesznek kihelyezve ide, melyek ebből, a helyi fotóművészeti mozgalmak szempontjából is izgalmas periódusból származnak. Ennek érdekében Tóth István, a Tavirózsa Fotóklub alapító-elnöke és a bicentenáriumi ünnepségsorozat koordinátor-kurátora elkezdte kutatni a tárgyidőszakot, és szándékában áll felvenni a kapcsolatot azokkal, akik segítséget tudnak neki nyújtani abban, hogy a tárlat anyaga kiegészüljön. Kutatómunkájának az Országos Levéltár Bihar megyei fiókjában látott neki, és a Bihar megyei könyvtárban, valamint váradi és debreceni múzeumokban fogja folytatni. Akik támogatják a kezdeményezését, vagy fotókkal és dokumentumokkal rendelkeznek az 1880–1976 közötti időszakból, a 0741-212-111 telefonszámon vagy a eurofotoart@gmail.com e-mail címen kommunikálhatnak Tóth Istvánnal.

Borítókép: Tóth István, a Tavirózsa Fotóklub alapító-elnöke

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában