Hírek és álhírek

2020.03.12. 13:10

„A járványnál nagyobb baj az emberi tudatlanság”

Hírek és álhírek tömkelege zúdul ránk immár hónapok óta a koronavírus kapcsán. Arra voltunk kíváncsiak, mit gondolnak önök az egészről, kérdőívünkkel azt próbáltuk meg felmérni, mekkora itthon a pánik.

Pikó Stefánia

Az Európában is egyre jobban elterjedt Covid-19 vírust övező félelem, a fertőzéssel együtt, sőt már ezt megelőzően, hozzánk is elérkezett. A kérdőívet kitöltők közel hatvan százaléka biztos benne, hogy Romániában is el fog terjedni a vírus, de nem tartják ezt akkora katasztrófának, inkább egy influenzaféleségként látják a betegséget. „Nem lesz itt semmilyen járvány, időben megelőzzük” – vélekedett a kérdőívünket kitöltők tizenegy százaléka, a többiek azonban nem olyan biztosak a betegség ártalmatlanságában. Rákérdeztünk arra is, hogy érzékelnek-e pánikhangulatot a környezetükben. Vannak, akik barátaikon, ismerőseiken is érzékelnek egy egészséges mértékű aggodalmat (44%), de olyan is akad, akinek ismerőse vészmadárként folyton a vírusról beszél, komoly nagybevásárlást is csinált, és mindenki mást is azzal rémisztget, milyen tragikus következményei lesznek a járványnak. A válaszadók huszonhat százaléka általános feszültséget érez, de a közvetlen környezetében mindenki nyugodt maradt.

Annak ellenére, hogy a hatóságok szerint nincs szükség az élelmiszerek felhalmozására, és az üzletláncok is megnyugtatták a lakosságot, hogy megfelelő mennyiségű tartalékkal rendelkeznek, az emberek egy része mégis nagybevásárlásba kezdett, főleg azután, hogy elterjedtek az Olaszországból hazatérőkről szóló hírek. Bár az átlag munkásember nem is igazán engedhette meg magának, hogy túlzásba essen, a vastagabb pénztárcával rendelkezők között nem egytől hallottunk, aki 1000–2000 lej körül költött élelmiszerekre és gyógyszerekre. Országszerte elkezdték leüríteni a polcokat, az árufeltöltők gond nélkül pakolták ezeket újra tele, az emberek pedig rájöttek, hogy teljesen fölöslegesen vették meg azt az ötven kiló lisztet, és húsz kiló cukrot. A mémgyártás is elindult a téma kapcsán, sok vicc kezdett el arról terjedni, hogy mihez kezdenek az emberek a felhalmozott élelmiszerekkel. A megkérdezettek 74 százaléka nem spájzolt be, és úgy gondolja, ez többet árt, mint használ. „A járványnál nagyobb baj az emberi tudatlanság, manipulálhatóság és a pánikkeltés. Utóbbi sokkal több bajt okoz majd, mint maga a vírus” – fogalmazott egy olvasó megjegyzésében.

A kézfertőtlenítő az új maszk

Az ország védőmaszk-készletét úgy tűnik, mégis sikerült kissé megcsonkítani, sokan számolnak be arról, hogy szerettek volna venni, több gyógyszertárban próbálkoztak, de nem találtak. Láthattuk, hogy a nagy kereslet miatt az árak is magasabbak lettek, egy webáruház túlzásba is esett, amikor 50 darabért 500 lejt kért. A maszkok felvásárlását követően egyre többen látták be, hogy ez inkább csak abban az esetben segít, ha már megbetegedtünk, és nem szeretnénk másokat megfertőzni, egyébként nem a legbiztosabb védekezés akkor, ha nem szeretnénk elkapni a betegséget. A személyi higiénia került előtérbe, a maszkokat félretéve, most a sűrű kézmosás, a kézfertőtlenítő gélek, nedves törlőkendők és sprayek váltak „trendivé”. A válaszadók közel 56 százaléka azonban sem kézfertőtlenítővel, sem maszkkal nem szerelkezett fel, szerintük ezekkel úgysem megyünk sokra, ha valóban komoly lesz a baj. A többiek nagyrészt csak kézfertőtlenítőt vásároltak.

Találkozhattunk már olyan spekulációkkal is, melyek szerint a betegek száma (országtól függetlenül) biztosan több, mint a regisztrált mennyiség, hiszen ha a betegség egy influenzához hasonlít, előfordulhat, hogy sokan nem is mennek orvoshoz, ha észlelik a tüneteket. Mások szerint viszont épp amiatt ilyen nagy egyes helyeken a betegek száma, mert ha kell, ha nem, az emberek orvoshoz fordulnak, és épp a kórház vagy rendelő várótermében fertőződnek meg. A megkérdezettek több mint a fele csak akkor fordul háziorvoshoz, ha az átlagnál súlyosabbnak érzi betegségét, míg 37 százalékuk egyáltalán nem, és csupán 12,6 százalékuk fordul orvoshoz szinte mindig.

Többet árt, mint használ

Az egyéb vélemények között a legtöbben azt hangsúlyozzák, hogy sokkal nagyobb problémát jelenthet a későbbiekben az a pánik, amit többek között a média, a szóbeszéd kelt. Ha elkezdjük felvásárolni a boltok termékeit attól tartva, hogy 1–2 hét múlva talán egymást fogjuk taposni az üzletekben, akkor a többi ember is épp ezért kezd el vásárolni, mert attól kezdenek el félni, hogy nem jut mindenkinek elegendő élelmiszer. Egy olyan spirált indítunk el, amelynek végén valóban ott csücsül a pánik. Nem meglepő tehát, hogy a megkérdezettek nagy része úgy gondolta, a nagy bevásárlás többet árt, mint használ.

A tömegpánik furcsa jelenségéről korábban már készítettünk egy interjút, ekkor dr. Bartha Krisztina pszichológust kérdeztük arról, hogy miért kezdünk el rémhíreket terjeszteni, ha félünk valamitől. „Napjainkban nagyon gyorsan és könnyen jutunk hozzá a friss hírekhez. Ez olykor lehet szerencsés, de sokszor bénító és szorongásokat idéz elő. Ha ehhez képek is társulnak, még riasztóbbá válhat a helyzet. Az emberek ilyenkor azt érzik, hogy nem tudják kontrollálni a környezetüket, az eseményeket, azaz tehetetlenséget és szorongást élnek át. Ennek egyik »ellenszere«, hogy megosztják egymással az információt, ami eközben torzul és egyre súlyosabbá válik. Ez okozhatja a tömeghisztériát” – fogalmazott. Ő azt tanácsolja, szűrjük figyelmesen és tudatosan az információkat, leginkább a hatóságok szavának higgyünk, és igyekezzünk megszakítani a torzuló hírek továbbadásának láncát.

Borítókép: Illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában