Eltűnt ízek nyomában: szakácskönyv érmelléki receptekkel (is)

Egyik testvérvárosa, Budapest XVI. kerülete felkérésének tett eleget Érmihályfalva, amikor részt vállalt annak a receptkönyvnek az elkészítésében, melynek rendhagyó mivoltáról már a címe is árulkodik: „Férfiszakácskönyv – nem csak férfiaknak. Eltűnt ízek nyomában”. Kolyvek Antónia, a kiadvány szerkesztője előszavában így fogalmaz: „Egy rendhagyó gasztronómiai utazásra hívom el önt. Rendhagyó, mert nem pusztán az ételekről, receptekről, hanem az azokhoz kötődő »ízemlékekről«, történetekről és érzésekről szól. (...) A határon túli magyarokkal való összetartozás jegyében kiegészült a receptgyűjtemény, a XVI. kerület testvérvárosának, Érmihályfalvának az eredeti hagyományos tájjellegű ételeivel és azok történetével is.” Hogy mi is ez az említett tájjelegű étel? Pergelt reszelt-tészta leves, dinsztelt krumpli füstölt oldalassal és szilvabefőttel, desszertként bőrbe tészta. S hogy miért ez? A kérdésre a receptekhez fűzött magyarázat ad választ: „Régen az egyszerű falusi emberek egészségesen táplálkoztak, saját gyümölcs és zöldségtermésükből, saját állattenyésztésből készítették el a mindennapi harapnivalót. A mezőről hazaérve hirtelen és jól kellett döntenie a háziasszonynak a betevőről, emiatt sokszor asztalra kerültek a zöldségek, a krumpli, a tésztás levesek. Mindent felhasználtak, semmi nem veszett kárba. (...) Sosem tudták, hány fokos a kemence, hány percig szükséges sütni – látták, tudták, érezték, pedig nem végeztek egyetemet, főiskolát. Sosem dekázták le a hozzávalót, szemre és ízléssel, na meg szívvel, szeretettel készítették a finom falatokat.”

Lehetett kóstolni

Az említett kiadvány bemutatóját tartották meg a XVI. kerület Erzsébetligeti Színházban a minap, s melyre hivatalos volt Érmihályfalva küldöttsége is. Ennek tagja volt Torda Csilla, a helyi bölcsőde vezetője, aki hivatásából adódóan az érmihályfalvi bölcsőde konyháját is működteti, egészséges és finom ennivalókkal kedveskedik a jövő nemzedéknek, továbbá Stancz Éva, illetve Torda Imre helyi tanácsos, az önkormányzat képviseletében. A kötetet illető felkérésnek nem volt könnyű eleget tenni, hiszen a téma az „eltűnt ízek nyomában” volt. Felkérték hát a helyi Szabó Idát közreműködőnek, irányításával készült el a már leírt menüsor. Mintegy kétszázan vettek részt az eseményen, melyen hangulatos, frappáns történetekkel „fűszerezve” mutatták be a receptkönyvet, mely nem feltétlenül eltűnt ízekről szól, sok recept valójában inkább emlékekhez fűződik. A receptírók rendre bemutatták receptjeiket (az érmihályfalviak részéről Torda Csillára hárult a feladat), elmondták, hogy miért arra esett a választásuk, amire, hangsúlyozva, hogy valójában egyikük sem mesterszakács. Mit ér egy szakácskönyv bemutatója, ha nem lehet kóstolni? Lehetett, természetesen az érmelléki ízeket is, mintegy alátámasztva a kötet mottóját: „A főzés könnyű fejet, nyitott lelket és meleg szívet kíván.” (Paul Gauguin)