Ítélet

2024.07.23. 09:20

Elítélték a testvérét meggyilkoló nőt

Forrás: ebihoreanul.ro

ERDON-összeállítás

Tíz év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a Bihar Megyei Törvényszék azt a nőt, aki idén februárban megölte a fiútestvérét. A döntést csütörtökön tették közé. Az ítéletet kiegészítették azzal, hogy a nő még öt évig nem használhat és nem állhat a tulajdonában semmilyen típusú fegyver. A döntés nem jogerős, a meghozataltól számítva tíz napon belül megfellebbezhető. A nő, L. L. jelenleg is előzetesben van, s a végső ítélet meghozataláig ott is tartják.
A gyilkosság 2024. február 7-én este történt a Nagyváradot Biharszentandrással összekötő út mentén, a holttestet pedig másnap reggel találták meg. A rendőrség és az ügyészség a térfigyelő kamera felvételei alapján rekonstruálta és vizsgálta az esetet, a vádlott pedig beismerő vallomást is tett. 
A térfigyelő kamera felvételei azt mutatták, hogy az áldozat és a feltételezett elkövető február 7-én este 21 óra körül együtt haladt az út menti futópályán. Később ugyanez a kamera rögzítette, amint 21.46 órakor a nő megragadta testvérét és magával húzta az út menti részre.
Az ügyészség február 9-én nyilvánosságra hozott első hivatalos tájékoztatása szerint a nő később a kabátzsebéből egy kötelet vett elő, amellyel fojtogatni kezdte a testvérét, akit sikerült a földre löknie, ahol tovább folytatta tettét, egészen addig, míg a férfi elhunyt. „A gyanúsított 20 percig fojtogatta áldozatát, és csak azután hagyta el a helyszínt, miután megbizonyosodott arról, hogy már nincs pulzusa”– magyarázta a Bihar megyei ügyészség szóvivője, Cristian Ardelean ügyész.
Távozáskor a nő magához vette a kötelet, amellyel megölte a testvérét, annak mobiltelefonját és pénztárcáját, valamint két doboz cigarettát, amit egy zacskóba tett, majd másnap reggel elment dolgozni, Nagyváradra. Innen kísérték be az ügyészek kihallgatásra. Később a közös lakásban is házkutatást tartottak. Ott megtalálták a kötelet, valamint az áldozat telefonját és a pénztárcáját is. A kihallgatás során a nő beismerte tettét, részletezve az elkövetés módját, amit a boncolás is megerősített. Az orvosszakértői jelentés alapján „az áldozat halála erőszakos volt, amit a nyak összenyomásával okozott mechanikai fulladás okozott”. Február 9-én a bírák egy mindössze félórás tárgyalást követően jóváhagyták az ügyészek kérelmét, és előzetes letartóztatásba helyezték a gyanúsítottat.
A gyilkosság okára azóta sem derült fény. Sajtóinformációk szerint a nő két, egészségügyi gondokkal küzdő lánytestvérével és a fiútestvérükkel élt egy szentandrási lakásban. A férfi állítólag terrorizálta őket, ismerőseik szerint többször halálosan megfenyegette a nővéreket, késsel a kezében. A férfinak nem volt munkahelye, ellenben folyamatosan követelte a gyilkosságot elkövető nőtől – aki az egyetlen dolgozó volt a családban –, hogy vásároljon neki italt és cigarettát. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!