Kék hírek

2024.06.13. 14:28

Előzetesbe került az airsoft fegyverrel lövöldöző férfi

Forrás: ebihoreanul.ro

Fotó: Paul Lelea

Mint lapunkban is beszámoltunk róla, airsoft fegyverrel lövöldözött egy férfi június 6-án Nagyváradon, a Körös (Tudor Vladimirescu) és a Vitéz (Decebal) út kereszteződésében lévő Profi City élelmiszerboltban, délután 17.30 óra körül. A rendőrségi körökben már jól ismert S. B. hotdogot vásárolni ment be a boltba, s amíg várakozott, belépett az üzletbe egy másik alvilági személy, V. Z., a feleségével együtt. A két férfi szóváltásba keveredett azon, hogy S. B. tartozik a másiknak, mely odáig fajult, hogy S. B. egy airsoft típusú pisztollyal lövöldözni kezdett, sérüléseket okozva V. Z.-nek és a feleségének, ezután kiviharzott az üzletből. A Bihar megyei rendőrség tájékoztatása szerint a két áldozatot kórházba szállították orvosi kivizsgálásra, azonban a sérüléseik nem voltak olyan jellegűek, hogy az életük veszélybe került volna. A támadót, a 26 éves S. B.-t csütörtökről péntekre virradóan fogta el a rendőrség, kihallgatták, majd még aznap, pénteken elrendelték a 24 órás őrizetbe vételét. Miközben a rendőrség kereste, ő aktív volt a közösségi hálón, sőt, egy rövid, általa felvett videót is közzétett. A felvételen jól látszik, hogy az áldozat már éppen kifele tart a boltból, amikor S. B. uzsorásnak nevezi. Az ügyben több személy ellen is eljárás indult: S. B. ellen testi sértés és egyéb agresszív magatartás miatt, valamint rend- és csendháborításért, az 50 éves V. Z. ellen pedig rend- és csendháborításért. 
S. B. a 24 órás őrizetbe vétel után szabadlábra került, azonban nem nyugodott le. Annak érdekében, hogy a vádakat ejtsék, megkereste V. Z.-t, hogy az vonja vissza a nyilatkozatát, s mivel V. Z. ezt elutasította, S. B. egy késsel kezdett fenyegetőzni. Ennek következtében azonban újabb vádponttal bővült a lista: immár tanúvallomás befolyásolásával is vádolják, s június 12-én 30 napos előzetes letartóztatásra ítélték. A döntés megfellebbezhető.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában